Biztos, hogy fontos az állatvédelem

2020.10.16. 18:20

Nagy István agrárminiszter október elején nevezte ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá Ovádi Péter országgyűlési képviselőt, aki úgy véli, hogy a programnak széles társadalmi együttműködésen kell alapulnia.

A miniszteri biztos szerint fontos elem az ivartalanítási program folytatása, amelyre tavaly százmillió forintot fordított a kormány. Szigorú fellépést szorgalmaz továbbá azokkal a szaporítókkal szemben, akik a jogszabályokat és előírásokat figyelmen kívül hagyva, megfelelő tudás és a szükséges engedélyek nélkül szaporítják az állatokat.

Az országgyűlési képviselője elmondása szerint az  Állatvédelmi Program fontos eleme, hogy a felelős állattartást már az iskolásokban kezdjék.

A gyepmesteri telepek működését is felül kell vizsgálni, és emlékeztetett: a kormány 2013-ban programot indított annak érdekében, hogy minden négy hónaposnál idősebb kutyát egyedi jelöléssel lássanak el az azonosíthatóság érdekében.