Szél Bernadett és Hadházy Ákos nem nézheti meg a konzultációs íveket
Szél Bernadett Facebook-posztjában megosztotta a Miniszterelnöki Kabinetiroda válaszlevelét, amely szerint két oka van a visszautasításnak.
A »személyes adatoktól megfosztott, kitöltött ívekre« vonatkozó kérésük nem értelmezhető, ugyanis az állampolgárok által kitöltött és válaszborítékban visszaküldött válaszíveket nem kell személyes adatoktól megfosztani, mivel azok eleve személyes adatoktól mentesek
– írta a képviselőnek a kabinetiroda, amely másrészt úgy vélte, hogy a képviselők a 2017-es konzultációs papírokba való betekintéssel visszaéltek. Véleményük szerint
a részletes tájékoztatás ellenére Képviselő úr – nyilvánvalóan politikai szándékból – a megtekintést követően számos valótlan állítást tett a konzultációs kérdőívekkel kapcsolatban. Tette mindezt annak ellenére, hogy közjegyzői tanúsítványok is igazolják a kormányzati beszámolóban szereplő adatokat. Mindezeken túlmenően a megtekintés alkalmával Képviselő úr a feldolgozásban részt vevő, a megismerési folyamatot segítő kollégákról jogtalanul, előzetes hozzájárulásuk nélkül kép- és hangfelvételeket készített, majd a hangfelvételeket nem eredeti formájukban, hanem szerkesztve, megvágva tette közzé. Mindez azt jelenti, hogy Képviselő úr rosszhiszeműen és súlyosan visszaélt azzal, hogy a munkatársak a törvényi kötelezettségeken messze túlmenően széles körű tájékoztatást adtak a konzultációs ívek feldolgozásáról és értékeléséről.
Szél Bernadett posztjában a kabinetiroda válaszát úgy értelmezi:
1. Köszönjük, akkor talán többet ne merjék azt mondani, hogy milliószám küldik vissza az emberek az íveket. Miután 2017-ben üres dobozokat mutogattak, most lett volna a lehetőség, hogy bizonyítsanak. Nem merték bevállalni.
Mivel 2017-ben megmutattuk, hogy csalnak, 2020-ban nem merik megmutatni nekünk a Nagy Nemzeti Manipuláció során a...
Posted by Szél Bernadett on Monday, October 19, 2020
2. Ahol propaganda van, ott az embereknek nincs hangja, és amíg propaganda van, addig nincsenek szabad és tisztességes választások. Minden létező módon küzdenünk kell ellene. Mi ehhez tartjuk magunkat, ezért gyűjtöttük nyáron az íveket, ezért megyünk a Kunigundába, és ezért akartuk látni az íveket is – és itt és most megint hazugságon értük a kormányt. Nincs vége, megyünk tovább!