Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatni kell a nyomozást a Mátrai Erőmű ügyében
Felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Mátrai Erőmű ügyében indult nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot a Gyöngyösi Járási Ügyészség – tudta meg az Átlátszó.
Az ügyészség indoklása szerint
az eddig végzett nyomozás adatai alapján valóban nem állapítható meg, hogy megvalósultak-e a szóban forgó bűncselekmények vagy sem, ugyanakkor a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében, az hiányosan felderített, ebből adódóan az eljárás megszüntetésére megalapozatlanul került sor.
2019 július végén Detknél, a Mátrai Erőmű közelében napokon át bűzös, habos víz folyt a Bene-patakban, ami később a víztározóba is bejutott. A katasztrófavédelem vizsgálatából derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó búzafeldolgozó, a Viresol Kft. okozta a tömeges halpusztuláshoz és rosszullétekhez vezető szennyezést. Két rendőrségi nyomozás is indult az ügyben, amelyeket később egyesítettek, majd az egyik vonatkozásában megszüntették az eljárást.
A novemberében indult első ügyben környezetkárosítás bűntette miatt, az idén júniusban indult második nyomozásban pedig hivatali visszaélés bűntette gyanújával nyomoztak. A két nyomozást júniusban egyesítették, majd a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és a hivatali visszaélés vonatkozásában megszüntette az eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság, mondván, bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg.
(Borítókép: Mátrai Erőmű. Fotó: Kaszás Tamás / Index)