Gulyás Gergely: Lélegeztetőgépen van egy állami vezető
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Összességében 72 százalékos béremelés lesz jövőre az egészségügyben, az idén pedig egyszeri ötszázezer forintos jutalmat folyósítottunk minden egészségügyi dolgozónak – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 176. Kormányinfón.
„Tárgyalunk a Magyar Orvosi Kamarával a részletekről, és szeretnénk, hogy a háziorvosi szolgálatra is kiterjedő szabályozás születhessen. Remélem, a kormány a két hét múlva esedékes ülésén dönthet a háziorvosokra vonatkozó szabályokról” – tette hozzá a tárcavezető. Elismerte azt is, hogy a MOK nyolcpontos kompromisszumos tárgyalási javaslatáról egyeztetnek.
A miniszter szerint nem szükséges államosítani a háziorvosi praxisokat, meg tudnak állapodni a MOK-kal a vitás kérdésekben enélkül is.
Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz juthat az Astra Zeneca készülő vakcinájára vonatkozó közös uniós beszerzésből. Ez 13,5 milliárdos kötelezettségvállalást jelent a kormány számára – tette hozzá Gulyás Gergely.
A miniszter beszélt arról is, hogy vizsgálják az orosz és a kínai vakcinákat is, és amennyiben megfelelően hatásosnak és biztonságosnak ítélik, akkor a kormány dönt a beszerzésükről.
A miniszter tájékoztatása szerint a kormány az influenzaoltásból a rendelkezésre álló készleteken felül kész máshonnan is beszerezni oltóanyagot, amennyiben a lakossági igények ezt szükségessé teszik. „Ha kell, gyártani is tudunk influenza elleni védőoltást” – mondta Gulyás. Oltópontokat egyelőre nem terveznek, de ha szükséges, az operatív törzs tájékoztat erről.
A kormány döntött arról is, hogy a Széchenyi Pihenőkártyák kedvezményei, az extra feltöltés lehetősége jövőre is a munkáltatók rendelkezésére áll. A kormány ugyanis ezzel is szeretné támogatni a belföldi turizmust és a vendéglátást.
Pillanatnyilag a kormány elkötelezett amellett, hogy a normális rendben menjen az oktatás, az eddigi tapasztalatok szerint így is működtethető a közoktatás rendszere
– közölte újságírói kérdésre válaszolva a miniszter. Az őszi szünet után sem tervezik a digitális oktatás bevezetését.
Az SZFE-ügy kapcsán mindössze annyit jegyzett meg, hogy miután a kormány nem tárgyalófél, és semmilyen hatásköre sincs a beavatkozásra, ezért sok sikert kívánt a feleknek a megegyezéshez. Népegészségügyi szempontból sem látnak beavatkozásra okot az épületek kiürítése érdekében.
Mivel Gulyás szerint rendkívül eltérők az orvosi vélemények a járvány terjedéséről, ezért egyelőre nem árult el pontosabbat arról, hogy mikorra várják a második hullám tetőzését. „Meglátjuk, hogy bekövetkezik-e” – válaszolta egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Orbán Viktor korábban december–januárra várta a tetőzést. A tárcavezető szerint ahogy nő a fertőzöttek száma, a tesztek száma is emelkedni fog. Az antigéntesztek gyorsítják a felderítést.
A miniszter szerint a maszkviselés bírságát azért nem emelték, mert az 50 ezret elegendőnek tartják. Amennyiben a maszkviselésen szigorítani kíván a kormány, akkor ezt rendeletben teszi majd – mondta Gulyás Gergely. Folyamatosan vizsgálják a helyzetet, és ha szükséges, szigorítanak, a tavaszi eszköztár a kormány rendelkezésére áll. A konszenzus az, hogy a jelenlegi intézkedések minél teljesebb betartása elegendő a járvány kezeléséhez – közölte a miniszter.
A kriptovaluták egységes szabályozásán jelenleg az EU dolgozik, a kormány megvárja ezt. A budapesti DK-s önkormányzati képviselő áramlopási ügyére vonatkozó kérdésre azt válaszolta: a Btk. szerint egyértelmű a jogállás: áramlopás.
Ferenc pápa melegek élettársi kapcsolatáról szóló kijelentését nem kívánta kommentálni a keresztény-konzervatív magyar kormány szemszögéből. Megjegyezte, hogy Magyarországon továbbra is érvényes a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályozás, amelyet még 2010 előtt fogadtak el. Az azonos nemű párok családtámogatására vonatkozó kérdésre kijelentette: jelenleg a családtámogatási rendszer 90 százalékban gyermekhez kötött, értelmezhetetlen az azonos nemű párok esetében a gyermekhez kötött családtámogatás. Többször utalt arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődését csak a férfi és nő alkotta családban látja biztosítottnak a kormány.
Az MTV Music Awards budapesti virtuális bejelentkezését megtérülő befektetésnek tartja a kormány – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A rendezés várható magyar költségvetési támogatásának nagyságáról nem árult el részleteket, mondván, szerződésben rögzített a megállapodás pénzügyi részleteinek közlésének ütemezése is.
A kormány mindig a legszegényebbeken akart segíteni a minimálbér emelésével – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette:
a végsőkig várják, hogy a munkaadók és munkavállalók megegyezzenek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. Ha azonban ez nem sikerül az év végéig, akkor a kormány kész dönteni.
A konzuli munka nem a diplomácia csúcsa – jegyezte meg a tárcavezető annak kapcsán, hogy a KDNP-s képviselő, Szászfalvi László friss diplomás lányát nevezte ki genfi konzulnak a külügy. Gulyás szerint, ha azért kapta a kinevezést a hölgy, hogy kinek a lánya, az nem helyes. Mindenesetre úgy értesült, az illető két nyelven beszél és a megfelelő végzettsége is megvan.
Október 23-án nem tervez tömegrendezvényeket a kormány, de mindenkinek lehetősége van nagyobb rendezvényt szervezni, gyülekezési szabadság van – válaszolta újságírói kérdésre Gulyás Gergely.
Arra nem tudott választ adni a miniszter, hogy miért nem lehet a KormányInfóhoz hasonlóan élőben, személyesen kérdezni az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján, sem arra, hogy ki dönt erről. A KormányInfónál mindenesetre egyelőre ragaszkodik a személyes részvételhez.
A repülőtér megvásárlásával kapcsolatban Gulyás kijelentette, a kormánynak most a vírus miatt végképp nincs erre pénze, de ha valami módon magyar tulajdonba kerülne, akkor üdvözölnék a fejleményt.
Az uniós Next Generation alap kapcsán Gulyás szerint a legfőbb kérdés az, hogy egyáltalán létrejön-e az alap. Ez lenne hivatott uniós szinten a koronavírus gazdasági hatásait ellensúlyozni, leküzdeni. A kormány nem értett egyet a közös uniós hitelfelvétellel, de elvben hozzájárult a déli tagállamok megsegítése érdekében. A miniszter szerint papíron beindult az alap működése, és már be lehet nyújtani a tagállamoknak szánt forrás tervezett felhasználására.
A közlönyben megjelent 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés csak azokra vonatkozik, akik tavaly már nyugdíjasok voltak.
A Pénzügyminisztérium mindenkivel tárgyalt, mielőtt a parlament előtt lévő adócsomagot benyújtotta, mondta a miniszter, ezért
nem várható, hogy az újabb kata szabályokkal, módosítással változzon.
Az újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban Gulyás elmondta, a kormány szerint a munkahelyek megőrzésére a legjobb eszköz a beruházásösztönzés.
„Nem tudjuk, hogy mi lesz, mikor tetőzik a járvány, és azt sem, hogy a szigorítások esetleges gazdasági hatásai mennyiben módosítják a kormány gazdasági növekedéssel kapcsolatos prognózisát” – közölte Gulyás Gergely. Részinformációi vannak a kormánynak a harmadik negyedéves gazdasági növekedésről: ezek szerint az előző évhez képest negatív változás várható, de éven belül, az előző, második negyedévhez képest bővülést remél az adatok alapján a kabinet.
Gulyás szerint megvárják, milyen eredményeket hoz a szlovák országos tömeges tesztelés, és azt követően döntenek arról, lemásolják-e ezt.
Varga Judit igazságügy-miniszter megbetegedése kapcsán nem tervezik a kormányülések előtt szigorítani a járványvédelmi ellenőrzéseket a mostani lázmérésen és maszkviselésen túl. A kormányfő minden esetben aláveti magát az előírásoknak – mondta Gulyás Gergely. Varga Judit megbetegedése kapcsán elmondta, a kontaktkutatás zajlik.
Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy van olyan állami vezető, korábbi miniszterelnökségi megbízott, aki koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen van.
Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette, nem maga döntött arról, hogy 2022-ben nem indul egyéni választókörzetben, hanem a Fidesz elnöksége. Fürjes Balázst ajánlotta mindenki figyelmébe
A magyar egészségügy felkészültsége azt jelenti, hogy mindenkit el tud látni – ellentétben a tavaszi helyzettel –, aki a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szorul
– jelentette ki a miniszter.
Az elhunyt nyíregyházi oktatókórházi vezető budapesti kezelésére vonatkozó kérdés kapcsán visszautasította, hogy helyben ne lenne elég felkészült az intézmény a koronavírus-fertőzéssel bekerülők kezelésére, és ezért kellett volna a kórházvezetőt a fővárosba szállítani.
Gulyás Gergely szerint, akinek tünetei vannak, azt tesztelni kell. Ha valaki karanténban van, akkor a lakótársai, vele együtt élő hozzátartozói is maradjanak otthon. De aki letöltötte a 10 napos karantént, az már nem fertőz, teszt nélkül is elhagyhatja a karantént.
Az orvosbérekre vonatkozó törvény kapcsán Gulyás kijelentette, hogy lesz lehetőség másodállásokra, de majd rendeletben részletezik, milyen feltételek mellett.
A közfoglalkoztatottak béremeléséről még az idén dönt a kormány – erősítette meg a tárcavezető.
Még bőven van idő meghozni az esetleges magyar sípályákra vonatkozó szabályokat – közölte a miniszter, egyúttal jelezve, hogy a szűkös hazai lehetőségek miatt szeretnék elkerülni a tömegjeleneteket és ezáltal a tömeges fertőzéseket a sípályákon. A tárcavezető elvitatkozott azon, hogy a futballmeccsek mennyire számítanak tömegrendezvénynek, szerinte szabadtéri rendezvények. Személy szerint biztonságban érezné magát járványvédelmi szempontból egy Fradi-meccsen.
Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. október 22-én. MTI/Balogh Zoltán