Harminc éve, hogy taxik vitték el a rendszerváltás eufóriáját

Az úton keresztbe fordított konténeres Ifák, darus Tatrák és puttonyos Roburok, meg persze Zsiguli taxik végtelen sora. Ilyen képet mutatott Budapest és a legtöbb hazai nagyváros harminc évvel ezelőtt. És hogy miért?

Így került egy liter normál üzemanyag 56 forintba. Mielőtt visszasírnánk az akkori árakat, nem árt egy kicsit számolni. 

• 1990-ben havi 13 446 forint volt az ötmillió magyarországi alkalmazott átlagkeresete.
• Ebből 370 liter benzint lehetett vásárolni.
• Ezt egy tízliteres fogyasztású Zsiguliba töltve eljuthattunk volna Moszkvába, igaz, visszafelé már csak Kijevig. (Azt most hagyjuk ki a számításból, hogy a Szovjetunióban ennek a töredékéért tankolhattunk volna, meg azt is, hogy arrafelé ismeretlen fogalom volt az autós turistáskodás.)
• A megemelt áron viszont már csak 220 liternyi naftára futotta, ami épp hogy csak Moszkváig lett volna elegendő.

A matek másik oldala, hogy a benzinár nagyobbik része akkor is és most is (1990-ben éppen 74 százaléka) adó, tehát a megnövelt árral a kormány túlnyomórészt a saját bevételeit gyarapította. Viszont a szovjet olajszállítások akadoztak, és a nem sokkal azelőtt kitört öbölháború miatt a kőolaj világpiaci ára az egekbe szökött. Októberre Magyarországnak minimális, alig néhány napra elegendő üzemanyag-tartaléka maradt. A kabinet már a kuponrendszer bevezetését fontolgatta. 

A helyzet azzal fenyegetett, hogy összeomlás következhet be: nem lesz villany, nem lesz semmiféle energiaforrásunk, és elszabadul az infláció. Ugyanakkor jogos volt a fuvarozók felvetése is, hogy

Fel is szökött a pénzromlás 36 százalékra. De ha a teherfuvarozókat kivesszük a körből, azt látjuk, hogy taxisból irreálisan sok volt akkoriban: Budapesten húszezren taxiztak, amivel még New Yorkot is lepipáltuk. 

Mindenesetre pár hónappal az első szabad választások és néhány nappal a második szabad október 23. után még volt erő és akarat a magyar népben, hogy kiálljon az érdekeiért.

• Antall József miniszterelnök kórházi kezelése miatt a belügyminiszterre hárult a feladat, hogy a politikai krízist kezelje. 
• Horváth Balázs utasította a honvédséget arra, hogy tisztítsák meg és tegyék járhatóvá a csomópontokat, a fuvarozók ellenállása esetén pedig a rendőrséget is bevetette volna. 
• Ekkor aktivizálta magát Göncz Árpád államfő, aki a hadsereg főparancsnokaként leállította a katonaságot. Barna Sándor rendőrfőkapitány is szembeszállt a kérdésben a vezetéssel, amiért később menesztették is.

Annyi bizonyos, hogy a kormányfő helyettese nem birkózott meg a feladattal. Így amikor az utcákon megjelentek a kormánypárti ellentüntetők is, Horváth Balázs örömében majd kiesett az Országház ablakából. Viszont a Magyar Közvélemény-kutató Intézet közvetlenül az „októberi sajnálatos események” után készült felmérése azt mutatta, hogy a polgárok 78 százaléka szerint a többség az autóvezetőket támogatta, és mindössze 7 százalékuk vélte úgy, hogy a többség az ország vezetői mögött állt. 

Így az a kormányzati narratíva, miszerint a benzináremelés csak alkalmat adott arra, hogy az 1990. áprilisi választási vereség után a baloldal elkaszálhassa a hatalomra került konzervatív kabinetet, nem állta meg a helyét. 

Tény, hogy az autókból emelt barikádokon az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Szabad Demokraták Szövetsége politikusai voltak a legaktívabbak. Viszont a kormánykoalícióban részt vevő Kisgazdapárt főügyésze, Torgyán József például annyit tüsténkedett a taxisok körül, hogy megkapta a tiszteletbeli taxis címet. A tárgyalások főhőse pedig a fuvarozók érdekeit a Vállalkozók Országos Szövetségének elnökeként képviselő Palotás János volt, aki maga is az MDF színeiben politizált.

A taxisblokád mindazonáltal törvénytelen volt. Nem jelentették be az előírt módon és időben. A főváros, pláne az ország megbénítása még a legliberálisabb gyülekezeti törvénybe sem fér bele. Csurka István szerint azonban a lázadás mögött szervezett ellenforradalmi erő állt. Az MDF jogi bizottsága ennek apropóján még az ellenzéki pártok feloszlatására is talált jogalapot. Végül mégis győzött a józan ész, és 

A taxisblokád után pár héttel távozott a kormányból a belügyminiszter és a pénzügyminiszter. A lábadozó miniszterelnök is levonta a tanulságokat. 

Míg párttársai puccsról és terrorizmusról beszéltek (az államfőt vádolva ennek támogatásával), ő az események ellenzéki narratíváját követte: polgári engedetlenségi mozgalomról beszélt, amellyel kapcsolatban fel sem merülhet a büntetőjogi felelősségre vonás. Ahogy az interjúban fogalmazott: a kormányzásban új korszak következik, amelyben a miniszterelnök mindig meg fogja mondani az igazat.

 (Borítókép:  A felháborodott taxisok október 25-én este a az Országház előtti Kossuth téren gyülekeztek, de Siklós Csaba közlekedési miniszter nem volt hajlandó átvenni petíciójukat.. Fotó:  Gyöngyössy Péter)