Az európai minimálbér bevezetését javasolja az Európai Bizottság

000 8U22GG
2020.10.28. 17:04

Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós javaslatot terjesztett elő az EU-s munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán. Azt mondta, a koronavírus-járványt követő fellendüléshez, valamint a méltányos és erős gazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban biztosított legyen a tisztességes megélhetés, és ebben a minimálbérek alapvető szerepet játszanak.

A javaslat a tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkaadókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak

– tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

A tervek szerint a tagállamokra kötelező szabályozást kell alkotni, amely kimondja, hogy minden európai munkavállalónak jár a megélhetéséhez szükséges tisztességes bér.

A megfelelő szinten megállapított minimálbérnek nemcsak pozitív társadalmi hatása van, hanem szélesebb gazdasági előnyökkel jár, mivel csökkenti a bérek közötti egyenlőtlenségeket, segít fenntartani a belföldi keresletet és még inkább munkavállalásra ösztönöz. Hozzájárul emellett a nemek közötti bérszakadék csökkentéséhez is.

A javaslat a minimálbérek keretére vonatkozik, a nemzeti hagyományok, a nemzeti hatáskörök, valamint a szociális partnerek szerződési szabadságának tiszteletben tartásával. Továbbá tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkáltatókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak – mondta.

Így is lesznek eltérések a gazdagabb és a szegényebb államok között.

Ugyanakkor nem kötelezi a tagállamokat a törvényben előírt minimálbérek bevezetésére, és nem határoz meg közös minimálbérszintet sem – emelte ki Ursula von der Leyen.

A közös minimálbérszint kérdésével összefüggésben Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős uniós biztos azt közölte, ilyen követelmény bevezetése „teljes mértékben lehetetlen lenne”, és tönkretenné a gazdaságot. Mivel az egyes tagországok gazdasági teljesítménye között különbség van, nem lehetséges teljes mértékű azonosság a minimálbért illetően, azonban felzárkóztatásra és a különbségek lefaragására törekedni kell. Leszögezte, az Európai Bizottság nem ígér azonos mértékű minimálbért minden európainak. Ez nem lenne reális, logikus és felelősségteljes – hangsúlyozta. Az uniós bizottság a minimálbérek meghatározása pozitív irányának ösztönzésére törekszik – tette hozzá.

Az Európai Bizottság közleménye szerint, noha minimálbér minden uniós tagállamban létezik, többségükben a minimálbérek biztosításának védelme elégtelen vagy hiányosságokkal küzd. A javasolt irányelv emiatt keretet hoz létre a minimálbérek védelmének javítására és hozzáférésének biztosítására az Európai Unió egészében. Meghatározza, milyen fellépésekkel és hogyan biztosítható a minimálbérek megfelelő szintje, javaslatot tesz a minimálbér-ingadozások és -mentességek kiküszöbölésére vagy korlátozására, valamint a minimálbérre vonatkozó nemzeti keretek hatékony alkalmazására, és ellenőrzési mechanizmusok bevezetésére.

Célja az is, hogy valamennyi tagállamban elősegítse a kollektív bértárgyalásokat.

Azoknak az országoknak, amelyek törvényben szabályozzák a minimálbér mértékét, meg kell teremteniük a minimálbér megfelelő szintje meghatározásának feltételeit. A feltételeknek egyebek mellett tartalmazniuk kell a minimálbér megállapításának világos és stabil kritériumait, valamint a minimálbér rendszerének rendszeres és időben történő frissítését. A javaslat az egyes országokban megállapított minimálbér-védelem jobb végrehajtását és nyomon követését írja elő. Az irányelvjavaslat szerint a tagállamoknak éves jelentést kell készíteniük a minimálbér-védelmi intézkedéseikről, amelyet be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak.

A Demokratikus Koalíció egyik leghangzatosabb és választási ígérete volt az EP-kampányban az európai minimálbér bevezetése. Dobrev Klára azt írta közösségi oldalán:

Ezt ígértük, és mi teljesítjük az ígéreteinket. Elértük, amit még soha senki. Lesz olyan szabály az Európai Unióban, ami közvetlenül hat az emberek életszínvonalának emelésére. A szociális Európa többé nem álom, mert valóban elkezdődött a felépítése. Az európai minimálbérről szóló szabályok alól egyetlen tagállam sem bújhat ki. Azokat minden uniós ország kormányának kötelező lesz betartani.

Kapcsolódó

Ursula von der Leyen: Nem csak a romeltakarításban vagyunk érdekeltek, tervünk is van

Az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédet tartott. Minden rászorulónak ígért koronavírus-vakcinát.

(Borítókép: Ursula von der Leyen beszél a mai videó konferencián a brüsszeli sajtóteremben. Fotó: Virginia Mayo / AFP)