Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Elmaradt a kormányzati segítség, kevesebb az eladott lakás, gyengült az ingatlanpiac

2020.11.14. 17:02
uj-lakas-epites-epitkezes-lakopark-400674

Márciusban és áprilisban volt a legjelentősebb zuhanás a keresletben, kínálatban egyaránt. Akkor voltak olyan hetek, amikor az egy évvel korábbinál 60–70 százalékkal kevesebben kerestek eladó használt lakást vagy családi házat. A járvány enyhülésével volt egy kis piaci mozgás, majd augusztusban, szeptember elején lényegében a tavalyi szinten mozogtak az érdeklődések. Az eladási kedv ugyanakkor még nem zárkózott fel – írta korábban az Index.

Az utolsó negyedév átlagosnál kicsit gyengébb számokkal indult. Októberben 12 200 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ami havi szinten 4, éves összevetésben 7 százalék csökkenést jelent a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A csaknem százezer tranzakció 15 százalékkal marad el a 2019 első tíz hónapjának adataitól.

A csökkenést az elemzés szerint az ingatlanpiacot is érintő több kormányzati bejelentést övező várakozás okozta. Egy januárra ígért áfacsökkentés fellendítheti a lakásvásárlási kedvet, ám a  vevők jelentős részét a változások nem fogják kedvezőbb helyzetbe hozni, ezért nekik érdemes lenne még az idén zárniuk az ingatlanvásárlását – vélik a DH elemzői. 

Szinte eltűntek a nem magyar vevők és befektetők az ingatlanpiacról

A koronavírus-járvány miatt idén az itt élő külföldieken kívül lényegében eltűntek a más országbeliek a hazai lakáspiacról – írja ingatlanszakértőkre hivatkozva a Magyar Nemzet. A szakportál adatai szerint január és október között az egy évvel korábbival szemben nyolcvan százalékkal kevesebben érdeklődtek külföldről magyarországi ingatlanért.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint tavaly mintegy hétezer lakást vásároltak meg külföldiek, ez az összes vásárlás 4,5 százalékát tette ki. Ez az arány nagyjából megfelelt a korábbi évek gyakorlatának, hiszen jó ideje öt-hat százalék körüli mennyiséget jelentenek a külföldiek általi lakásvásárlások. Tavaly a legtöbb, 1212 esetben német állampolgár vett ingatlant Magyarországon, őket a kínaiak követték 1043 lakásszerzéssel.

Nagyon más azonban az érdeklődési kör: míg tízből kilenc kínai Budapesten vásárolt, addig a németek tízből kilencen vidéken vettek ingatlant. Az osztrákok nagyrészt a nyugati országhatár közelében vásároltak, a romániai vevők a keleti országrész alacsonyabb árszínvonalú településein jelentek meg nagyobb számban, a Dél-Dunántúl olcsó kistelepülésein pedig sok holland szerzett ingatlant.