Érkezik az első tisztán elektromos meghajtású autóbusz a Volánbuszhoz
Elektromos autóbusz vásárlásáról kötött megállapodást a Volánbusz a zöldtechnológiával hajtott jármű beszerzésére kiírt pályázaton győztes Eurotrade Kft.-vel. A megállapodás értelmében az állami közlekedési vállalat flottája egy BYD K9UB típusú busszal gazdagodik. Az új, környezetkímélő jármű Komárom és Révkomárom között jár majd várhatóan jövő nyártól.
A kéttengelyes, városi kivitelű, alacsony belépésű, szóló kivitelű busz 153 és fél millió forintba kerül. A beszerzés teljes egészében uniós forrásból valósul meg, köszönhetően annak, hogy Komárom és Révkomárom önkormányzata, valamint a Volánbusz közösen pályázott elektromos autóbusz beszerzésére az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében. Az új járművet a Volánbusz fogja üzemeltetni az északi országhatáron átívelő program részeként.
A jármű egy töltéssel akár 300 kilométert is képes megtenni, az akkumulátora mindössze 3 és fél óra alatt tölthető fel ismét. Az alacsony belépésű autóbusz középső ajtajánál kihajtható rámpa segíti a kerekesszékkel vagy babakocsival utazókat. A járműben 36 ülés található, teljes befogadóképessége 76 fő.
A beszerzésnek köszönhetően a Volánbusz széles körű tapasztalatokat szerezhet az elektromos járművek műszaki jellemzőiről és üzemeltetéséről, amelyeket a jövőben is hasznosítani tud majd. Az utazási szolgáltatások színvonalának emelése mellett a társaság kiemelt célja járművei károsanyag-kibocsátásának csökkentése. Ennek érdekében a közlekedési vállalat a Zöld Busz Program keretében tesztel elektromos autóbuszokat. Az első ilyen tesztelés jelenleg Békéscsabán zajlik, ahol egy Solaris Urbino 12-t próbálhatnak ki az utasok. A Volánbusz emellett további elektromos járművek vásárlását tervezi a Zöld Busz Program jármű és töltési infrastruktúra beszerzését támogató pályázatain.
A közlekedési cégnél eddig 866 új és újszerű autóbusz állt forgalomba az elmúlt két évben, ez év végéig pedig 574 dízelüzemű új járműre szóló közbeszerzési eljárás kiírását tervezik. A környezetbarát járműfejlesztési program része a nemzeti buszstratégia megvalósításának, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy 2022-től kizárólag elektromos üzemű autóbuszokat lehessen üzembe helyezni a helyi közszolgáltatásban a 25 ezer főnél népesebb magyarországi településeken.