A nyaklánctolvaj megvan, a sértettet még keresik
Egy 47 éves férfi szeptember 16-án a Nyugati téri aluljáróban egy nő nyakából próbált meg kitépni egy aranyláncot. A hatóságok a tettest elfogták, a sértettet azonban még keresik – közölte honlapján a rendőrség.
Az elkövetőnek nem sikerült megszerezni az ékszert, így elmenekült a helyszínről. A férfit egyébként két másik, hasonló módszerrel elkövetett lopás miatt is keresték már, a rendőrök most sikeresen kézre is kerítették.
A sértettet azonban még keresik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság információi szerint egy 50-55 év körüli nő, körülbelül 160 centiméter magas, rövid vörösesbarna hajú, ujjatlan, fekete mintás fehér felsőt, sötétkék nadrágot, fehér cipőt viselt, és barna kézitáska volt nála.
A hatóságok a nap 24 órájában várják a bűncselekménnyel, illetve a sértettel kapcsolatban érdemi információval rendelkezők bejelentéseit a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.