Házi őrizetben van Bige László
Szabadon távozhatott Bige László a csütörtökön késő délutánig nyúló tárgyalásról, a bíróság ugyanis nem adott helyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványának, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót – írta meg a 24.hu.
Bige Lászlót kedden vették őrizetbe, és azzal gyanúsítják, hogy több mint 800 millió forint kenőpénzt fogadott el, miközben majdnem kétmilliárd forinttal károsította meg saját cégét.
A lap információi szerint a bíróság nem tart attól, hogy a gyanúsított megszökik vagy elrejtőzik valahol, az eljárás meghiúsítására viszont lát okot, ezért indokoltnak találta a bűnügyi felügyeletet.
Ez azt jelenti, hogy Bige László hazatérhet, és ott várhatja meg, hogy döntenek ügyében. Jelen helyzetben ugyanis éppen senki nem elégedett, ezért mindkét fél fellebbezett. Az ügyészség ragaszkodik az előzeteshez, Bige László jogi képviselője pedig a házi őrizetet is túlzásnak tartja. Zamecsnik Péter a 24.hu kérdésére elmondta, hogy a bíróság belátható időn belül dönt az ügyben.