Új feladatot kapott Lázár János, telefonon hívta fel Orbán Viktor

2020.12.30. 14:47

Kormánybiztosnak nevezték ki Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt. A politikust Orbán Viktor miniszterelnök hívta fel telefonon, aki arra kérte, hogy segítsen a makóiaknak a turizmusfejlesztésben – mondta Lázár János a Rádió 7-nek adott interjúban.

A kormány szerint a magyar gazdaság újraindításához szükség van a turizmus fejlesztésére, és ebben a Dél-Alföldi régiónak döntő szerepet szánnak, és nagy érdeklődéssel követi, hogy mi történik a makói fürdő fejlesztése ügyében, ugyanis kormányzati szinten úgy ítélik meg, hogy lassan halad a beruházás.

2015-ben született az első kormányhatározat, 5 évvel ezelőtt, most jutottunk el oda, hogy konkrét lépéseket kell tenni, ha azt akarjuk, hogy a következő két esztendőben megvalósuljon a beruházás

– hívta fel a figyelmet a politikus. Hozzátette: mivel 5 évig nem történt egy kapavágás sem, a miniszterelnök azt várja tőle, hogy felgyorsítsa a folyamatot. Ehhez, mint fogalmazott, első dolga az lesz, hogy kilencmilliárd forintot szerezzen Makó városának, amennyiben ugyanis ez megvan, néhány hónapon belül elkezdhetőek a munkálatok.

A fürdő mellett egy 120-130 szobás szálloda is fog épülni, amihez szintén kilencmilliárd forintra van szükség. Ezt a beruházást is Lázár Jánosnak kell koordinálni.