Gusztáv
-7 °C
-1 °C

Hálapénz: a Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezeti egysége végzi a felderítést

2021.01.11. 21:12

Hatóságok ellenőrzik márciustól kezdve azt, hogy az orvosok betartják-e hálapénz tiltásához kötődő új, törvényben előírt szabályokat– közölte az ATV.

A parlament még tavaly októberben, fogadta el a hálapénz büntethetőségéről szóló törvényt. 

ENNEK ÉRTELMÉBEN AKI HÁLAPÉNZT AD VAGY FOGAD EL, EGY ÉV SZABADSÁGVESZTÉSRE LESZ ÍTÉLHETŐ. 

Az ATV Híradójának megkeresésére a Belügyminisztérium közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat fogja végrehajtani a hálapénzhez kötődő bűncselekmények felderítését. 

A hálapénz és a szabad orvosválasztás kérdéseit illetően már most viták bontakoztak ki. A Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikájának Facebook-oldalán múlt héten jelent meg egy olyan poszt, amiben leírták, hogy szorgalmazzák a hálapénz kivezetését és megszüntetik a fogadott orvosok és szülésznők rendszerét.

Az egyetem vezetése azonban  később úgy nyilatkozott, hogy a poszt tudtuk és jóváhagyásuk nélkül jelent meg.

Emiatt utasították a klinikát, hogy biztosítsák a szabad orvosválasztás lehetőségét az ember számára. 

Eközben a kismamák is petíciót indítottak a szabad orvosválasztásért, amelyet már több, mint tizenháromezer ember írt alá. Ezenfelül az Emmi is megszólalt a kérdésben, és azt hangsúlyozták, hogy a hálapénzre hivatkozva nem lehet korlátozni a szabad orvosválasztás jogát.