Februárban újraindul a törvénygyár
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
A hatályos szabályozás szerint az Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart:
- február 1-jétől június 15-ig és
- szeptember 1-jétől december 15-ig.
Az ülést az Országgyűlés elnöke hívja össze. Napirendjére a Házbizottság vagy – ha a frakciók között ebben nincs egyetértés – az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot.
A veszélyhelyzet újraszabályozása
Mint ismeretes, az Országgyűlés tavaly november 10-én hosszabbította meg a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, amikor is – az ellenzéki pártok támogatásával – megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt. Ez a törvény azonban a kihirdetését követő 90. napon, azaz február 8-án hatályát veszti. Ezért a képviselőknek még február elején dönteniük kell a veszélyhelyzet esetleges meghosszabbításáról.
Az Országgyűlés ebben a jogszabályban hatalmazta fel a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a törvény hatályvesztéséig, azaz február 8-ig meghosszabbítsa. A parlament egyúttal meg is erősítette ezeket a kormányrendeleteket.
Járványügyi készültség év végéig
Orbán Viktor miniszterelnök január 8-án jelentette be, hogy a járvány féken tartása érdekében hozott korlátozó intézkedéseket február 1-ig meghosszabbítják. Korábban úgy fogalmazott, hogy
a dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad.
A november 11-én életbe lépett korlátozásokat a kormány eddig kétszer hosszabbította meg, így (legalább) február 1-ig marad többek közt
- az este 8 óra és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom,
- a maszkviselésre vonatkozó szabályozás,
- a közterületi csoportosulások, gyülekezések tilalma,
- az egyes üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó nyitvatartási és tartózkodási tilalom.
A pálinkatörvénytől a költségvetésig
A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még múlt év végén megküldte az Országgyűlés elnökének a tavaszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programot. A kormányzati jogalkotási terv a következő témákat érinti:
- a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény módosítása;
- a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítása (az egységes elektronikus értékesítési rendszer bevezetése);
- egyes energetikai tárgyú törvények módosítása (az okosmérésre vonatkozó definíciók megalkotása);
- a megújuló energiaforrásokról szóló uniós irányelv hazai jogrendszerbe történő átültetése;
- a pálinkatörvény módosítása;
- a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény módosítása;
- egyes földügyi tárgyú törvények módosítása (a termőföld engedély nélküli más célú hasznosítására vonatkozó szabályozás módosítása);
- a közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási tárgyú törvények módosítása;
- a levéltári törvény módosítása (a maradandó értékű közokiratok minél szélesebb körének nyilvántartásba kerülése és megismerhetősége);
- a hivatalos iratok kézbesítésének szabályozása;
- egyes, a fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével összefüggő törvények módosítása;
- a közigazgatási hatóságok kijelölésével kapcsolatos egyes törvények módosítása;
- az E-Ingatlan-nyilvántartási Rendszerhez kapcsolódva az ingatlan-nyilvántartási szabályok felülvizsgálata és új normák meghatározása;
- a pénzügyi és egyéb szolgáltatások azonosításához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtése;
- az Európai Unió külső határain a készpénzforgalmat ellenőrző új, lényegi elemeiben változó uniós rendeleti szabályozás végrehajtási célú átültetése;
- a hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosítások (a Belügyminisztérium kezelésében lévő nyilvántartások korszerűsítése);
- a hatékonyabb tudástranszfer elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosítása;
- egyes közúti infrastruktúra-tárgykörökkel összefüggő törvények módosítása;
- a tehergépjárművek korlátozott forgalmú övezetekbe történő behajtásának szabályozása;
- a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló törvény módosítása;
- az agrártermékek eredetvédelme;
- egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosítása;
- a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény módosítása;
- egyes adótörvények módosítása;
- a Magyarország 2022. évi központi költségvetésének megalapozásához szükséges jogszabályi háttér megteremtése;
- a Magyarország 2022. évi központi költségvetése (a törvényjavaslatot májusban nyújtanák be, és a tervek szerint júniusban fogadná el a parlament);
- a fedezett kötvények szabályozásával összefüggő törvénymódosítás.
Borítókép: Index. Fotós: Ajpek Orsi