A gimisek már nagyon visszamennének a suliba
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
Továbbra is marad a digitális oktatás a középiskolákban, derült ki a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergelytől. A hírre reagálva Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy nyilatkozott:
Túlságosan nagy meglepetést nem okozott ez sem a diákoknak, sem a tanároknak.
Kifejtette, hogy az országos tiszti főorvos, illetve a szaktárca (Emmi) államtitkárságának eddigi nyilatkozataiból már sejteni lehetett, hogy nem várható enyhítés a jövő héttől a középiskolai oktatásban.
A diákok és a tanárok megértik a helyzet súlyosságát, de egyre inkább várják és remélik, hogy lehetőség lesz visszatérni a jelenléti oktatásba.
Horváth Péter, aki egyben a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója, kitért arra is, hogy a diákok számára a digitális oktatás terén a legnagyobb kihívás a természettudományos tantárgyak, illetve a matematika elsajátítása.
Korábban az Indexnek elmondta, hogy ősszel a gimnáziumban a digitális oktatás bejelentésekor
nyilvánvalóan elszomorodtak a gyerekek, különösen az érettségire készülő végzősök, akik várják a szalagavatót, a ballagást, az utolsó időszak közösségi eseményeit.
A diákok számára ez a mindennapi tanulásban nem érzékelhető, és a jegyek terén sem okoz különösebb problémát a digitális oktatás.
![Diákok a VII. kerületi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületében 2020. február 28-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3642/36426/364264/36426411_05011c84f4f13f0ee8da7dbed7bf4b9a_wm.jpg)
Arra a kérdésre, hogy a 2021-es érettségi egy petíció nyomására elmaradhat-e, úgy reagált, nem tartja reálisnak. Az iskolaigazgató kiemelte, hogy ez egy záróvizsga, és kapcsolódik a felsőoktatási felvételihez, ezért
nehezen tudja elképzelni, hogy idén osztályzatok alapján értékeljék a végzős tanulókat.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke hozzátette azt is, hogy azok az idén érettségiző diákok, akik ugyan most még digitális tanrendben tanulnak, és ősszel a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat,
nem fognak kevesebb tudással beülni az iskolapadba.
Úgy véli, a diákok, akik egyetemre, főiskolára készülnek, kellő motivációval rendelkeznek ahhoz, hogy akár saját maguk is megfelelően felkészülten vágjanak bele a továbbtanulásba.