Utolsó reménye volt a bértámogatás, a NAV elvette tőle

2021.02.01. 08:43

Kétségbeejtő történetet osztott meg egy vendéglátós a közösségi médiában. Már a tavaly márciusban kezdődött koronavírus miatti korlátozások is megnehezítették a Megyeri Csárda fennmaradását, ezért üzemeltetője átállt az ételkiszállításra,

de így is csak a költségek 25-30 százalékát sikerült fedezni.

A csárda üzemeltetője bejegyzésében kifejti, hogy a bevételi forrása hosszú évek óta a turizmusból származott, hiszen külföldi csoportoknak kínáltak folklór műsorral egybekötött zenés magyaros vacsorát, novemberre azonban minden tartalékuk elfogott. 

Enyhe reménysugárt látott tehát felcsillanni, amikor a kormány bejelentette, hogy a vendéglátósok bértámogatást kaphatnak, és be is adta az ehhez szükséges okmányokat, azonban – írja az üzemeltető bejegyzésében – a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) hiánypótlást kért. 

Egy hét múlva egy igen kedves és segítőkész hölgy hívott hiánypótlás miatt, amit el is küldött a cégkapumra. Ebben szerepelt, hogy nyújtsak be egy nav 0-ás igazolást, mert csak így tudom igényelni a bértámogatást. Azt hiszem minden vendéglátással foglalkozó nevében mondhatom, hogy a pandémia alatt 10 000.-ft-ot is be kell osztanunk és természetesen van fontossági sorrend a fizetendőket illetően.

Ennek ellenére végül folytathatta a bértámogatás igénylését, mert egy héttel később a NAV eltekintett a nullás bevallástól. Hosszas várakozás után aztán meg is érkezett az értesítés a támogatásáról, viszont a pénz nem az üzemeltető számlájára érkezett.

A TELJES ÖSSZEGET AZ ÁLLAMI ADÓHATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT FENNÁLLÓ KÖZTARTOZÁSOMRA UTALTÁK ÁT

– írta felháborodottan az üzemeltető, akinek ez a támogatás az utolsó szalmaszál lett volna. 

Világ életemben jogkövető voltam, ha volt is tartozásom mindig kiegyenlítettem. de jelen helyzetben sajnos valóban felgyülemlett a tartozás. De innentől ne hívja senki bértámogatásnak

– teszi hozzá, és megjegyzi, hogy a csárda még mindig működik, de már nem bírják sokáig, az üzemeltető most arra apellál, hogy talán sikerül megigényelnie a a babaváró hitelt, amelyből még talán kihúzhatja egy ideig. 

Soha nem szoktam bejegyzést, vagy hozzászólást írni ide a facebookra. De most sajnos muszáj vagyok... Nem mint Lepsis...

Közzétette: Lepsis Daniel – 2021. január 29., péntek