Hozzájárultak a turizmus sikeréhez, de a bajban nem kaptak segítséget

BJASZ20191114013
2021.02.05. 20:27

Az országos nyilvántartásban közel 15 ezer idegenvezető szerepel, ebből 4-5 ezer dolgozott aktívan, a koronavírus-járvány miatt azonban kilátástalan helyzetbe kerültek, a turizmus leállt, elvesztették a munkájukat, és arra kényszerültek, hogy más területen próbáljanak elhelyezkedni.

Az érdekvédelmi szervezetek, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE), a Magyar Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) és a Független Idegenvezetők Csoportja is több figyelemfelkeltő megmozdulást szervezett, petíciókat indítottak, és a döntéshozókat sürgették, hogy olyan megoldást dolgozzanak ki, ami segítheti a túlélésüket.

Egy részük végleg elveszett

A járványhelyzet előtt a magyar turizmus sikeréhez és növekedéséhez az idegenvezetők is hozzájárultak azzal, hogy arcukat, tudásukat adták az ország imázsépítéséhez, illetve a magyar kultúra népszerűsítéséhez. Egy részük magyarokat kalauzolt külföldön, a másik részük pedig idegen nyelven külföldieknek mutatta be hazánkat.

Az elmúlt évtizedekben létrejött egy professzionálisan működő szakma, amelynek dolgozói hivatásszerűen űzték az idegenvezetői munkát. Büszkén mutatták be történelmünket, nemzeti kincseinket a hozzánk érkező egyre nagyobb számú érdeklődőnek. De az immár közel egyéves járványhelyzet következtében az idegenvezetők kilátástalan helyzetbe kerültek

– mondta el Papp Gergely Levente, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnökségi tagja az Indexnek.

A tavalyi év csak nagyon kevés, vagy semmilyen munkát nem adott az idegenvezetőknek, mivel a csoportos utaztatás leállt, ezért más területen helyezkedtek el, vagy elkezdtek más szakmát tanulni, illetve önképzésbe fogtak. Egyesek külföldre mentek, vagy itthon állandó munkát vállaltak valamilyen vállalkozásnál, és már nem is akarnak a szakmájukba visszatérni.

Voltak, akik átmeneti jelleggel helyezkedtek el jegyellenőrként, ételfutárként, vagy alkalmi munkákból élnek, és azt várják, hogy újrainduljon a turizmus. Sokan választották a nyelvtanári pályát is

– sorolt fel néhány példát a különböző élethelyzetekre Papp Gergely Levente, aki szerint az egy év kényszerleállás elég volt arra, hogy az idegenvezetők egy részét végleg elveszítse a majd egyszer feltámadó turizmus.

Hiába akartak párbeszédet

Az idegenvezetők többsége katás magánvállalkozóként dolgozott. A Magyar Idegenvezetők Egyesülete ezért azt szerette volna elérni a döntéshozóknál, hogy legalább idén májusig mentesüljenek az idegenvezetők a kata adóvonzatai alól, hátha addigra eldől, hogy újraindul-e a turizmus.

A másik javaslatuk az volt, hogy – más európai országok megoldásaihoz hasonlóan – havi rendszeres támogatási összeg kiutalásával segítsék a hirtelen munkájukat vesztett idegenvezetők ezreit.

Kéréseiket nem vették figyelembe.

Csupán egy pályázati lehetőséget kaptak a járványhelyzethez nem kapcsolódó Kisfaludy program keretében, amely kizárólag csak a vidéken lakó idegenvezetőket célozta meg. Ez a teljes idegenvezetői létszámnak pár százalékát érinti.

Papp Gergely Levente az Indexnek azt mondta: ez sem volt felhőtlen öröm azoknak, akik elnyerték a támogatást, mivel csak szakmai eszközöket és működési költségeket finanszírozhattak belőle a pandémia idején egy turisztikai tanulmány megírásáért cserébe.

Külön érdekesség, hogy a sikeresen pályázóknak a megvalósítás alatt folyamatosan teljesíteni kellett a katás adókötelezettséget, ami további költségeket generált a munka nélkül maradt idegenvezetőknek

– tette hozzá.

A MIE elnökségi tagja szerint a Kisfaludy Pályázat azoknak lehetett így segítség, akik megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, és saját új vagy megújuló szolgáltatásokat kívánnak bevezetni a jövőben egyszer újrainduló turisztikai korszakban.

Meg kellett tanulniuk a leckét

A napokban jobbára a vendéglátósok érdekvédelmi törekvései kerültek a hírekbe, ezzel kapcsolatban Papp Gergely Levente azt mondta: az idegenvezetők szolidárisak velük, hiszen a munkájuk során szorosan dolgoztak együtt azért, hogy a vendégeknek a lehető legjobb élményt nyújtsák.

Félő, hogy a rendszerváltás óta elért óriási magyar gasztronómiai fejlődés a jó szakemberek elvándorlásával most visszaszorul hazánkban, és az egy-két évtizeddel ezelőtti szintre esik vissza. Nagyon nehéz lesz újraindulni

– fogalmazott a MIE elnökségi tagja az Indexnek.

Tavaly a turizmusból élők is demonstrációkat tartottak, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete petíciókat nyújtott be, sajtótájékoztatót, flashmobot szervezett, leveleket írt állami intézményeknek.

Pontosan arra az eredményre vezetett, mint most a vendéglátósok megmozdulásai vagy a turisztikai szolgáltatók egyéb kezdeményezései: az érdemi segítség teljes hiányához

– mutatott rá Papp Gergely Levente.

Az idegenvezetői társadalomnak meg kellett tanulnia a leckét. Hiába fizeti évről évre az adókat kisvállalkozóként, ha önhibáján kívül bajba kerül, senki nem fog segíteni. Csak magára számíthat. A legtöbb idegenvezető jelenleg így érez

– tette hozzá.

Bíznak a vakcinában

Bár már elérhető közelségbe kerültek a koronavírus elleni vakcinák, az még erősen kérdéses, hogy tavasszal vagy a nyáron túl lehet-e az ország az oltásokon, így azt sem tudni még pontosan, mikor indulhat újra a turizmus.

A Magyar Idegenvezetők Egyesülete 2021-re még lassú indulással számol. A MIE elnökségi tagja arra hívja fel a figyelmet, hogy a tengerentúlról érkező turizmusnak a nyitás után több hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy el tudjon indulni a teljes bénultságból.

Az európai uniós vendégek már idén is érkezhetnek nagyobb létszámban. Talán őszre lehet egy jelentősebb mozgás, de ezt jelenleg pontosan senki nem tudhatja előre.

Papp Gergely Levente azt is mondta,

a vakcinában nagyon bíznak, hiszen az idegenvezetők munkájának középpontjában az emberek vannak: magyarok és külföldiek.

Home office-ból nem tudnak dolgozni, az emberek közelségére van szükségük a munkájukhoz, és arra, hogy

biztonságosan, egészségben tudjunk élményeket adni a – sokak szerint – a világ egyik legszebb hivatását gyakorolva

– jelentette ki a MIE elnökségi tagja.

(Borítókép: Külföldi turista fiatalok csoportja hallgatja az idegenvezető tájékoztatóját a Budavári Alagút fölött lévő kilátónál. Háttérben a főváros panorámájában a Duna a Lánchíddal, a Széchenyi tér épületei, valamint a Szent István-bazilika kupolája és tornyai. MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba)