Napok óta problémák vannak a Krétával
Napok óta elérhetetlen vagy csak rövid időre enged belépést az iskolai KRÉTA-rendszer (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer), mielőtt teljesen lefagy – panaszolta a Népszavának több pedagógus. Ez most azért is okoz a szokásosnál is nagyobb kellemetlenséget a tanároknak és a diákoknak, mert a rendszeren keresztül érhető el az úgynevezett Digitális Kollaboráció Tér is, amit azért fejlesztettek ki, hogy a digitális munkarendben „szükségtelenné tegye” más oktatási szoftverek használatát.
A KRÉTA-rendszert javasolja az Oktatási Hivatal a távoktatáshoz
De hang- és videóüzenetek, vagy podcastek is szóba jöhetnek.
Az eKRÉTA Informatikai Zrt-t jelezte: a rendszer folyamatosan működik, de elérhetőségét a hozzá vezető informatikai hálózat működése is befolyásolja. Itt felhívták a figyelmet arra, hogy január derekán több hazai kormányzati portált is összehangolt kibertámadás ért, fennakadást okozva egyes honlapok működésében.
Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ abban bízik, hogy a probléma hamarosan megoldódik.
A KRÉTA egyébként a 2017/2018-as tanévben vált kötelezővé az iskolákban, eddig csaknem 8 milliárd forintot fordítottak a rendszer fejlesztésére.