
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Ellenőrzi márciustól a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál a hálapénz elfogadását − mondta a Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupciómegelőzési főosztályának vezetője a Kossuth rádió csütörtök reggeli műsorában. Váradi Piroska hangsúlyozta:
A hálapénz kivezetését sokan szorgalmazták, de nem a várandósok.
Január 1-jétől a vesztegetés jogszabályi tényállása kibővült a Büntető törvénykönyvben a hálapénzzel. Ezalatt az egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódóan adott, ígért, elfogadott vagy kért jogtalan előnyt kell érteni. Csak ajándéktárgy adása vagy elfogadása megengedett, készpénz vagy minden más ellenszolgáltatás értékhatártól függetlenül a Büntető törvénykönyvbe ütközik.
Az ezredes azt is hangsúlyozta, hogy nem a „csőbe húzás” vagy a csapdába csalás a céljuk. A tesztek csakis megalapozott indok, illetve ügyészi engedély birtokában folynak majd, amikor is az NVSZ munkatársa az orvost megvesztegetni próbáló betegnek vagy hozzátartozójának adja ki magát.
Márciustól minden, állami egészségügyben dolgozó orvosra lecsaphat a hálapénzkommandó.
Mindig a vesztegetés elfogadóját tesztelik, tehát nem a betegeket − hangsúlyozta Váradi Piroska.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
A havi bérletek ára változatlan marad.
13 perce
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
tegnap, 22:00
tegnap, 21:22
Aggódnak és szoronganak – mármint a pénz miatt.
17 perce
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
tegnap, 20:20
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
tegnap, 19:19
tegnap, 18:32
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.
március 22., 21:06
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
tegnap, 17:52
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
14 perce
tegnap, 16:46
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
17 perce
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
tegnap, 14:44
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09