Géza
1 °C
16 °C

Az ellenzék szerint a bajba jutott dolgozók kapják meg bérük 80 százalékát

2021.02.12. 17:33
Pénteken alakult meg az ellenzéki pártok által életre hívott Covid 2021 vizsgálóbizottság. A tanácskozáson a megélhetési problémákon volt a nagyobb hangsúly.

„Nagyon fájt, hogy Magyarországon ilyen rossz volt a válságkezelés” – mondta Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője. Hozzátette: számos európai országban a fizetések 80-90 százalékát kapják kézhez a bajba jutott dolgozók, míg Magyarországon ennek csak a töredékét.

„A VÍRUS DIKTÁLJA A TEMPÓT”

– mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. A politikus szerint a kormány nem készítette fel az egészségügyi rendszert a második hullámra. 

„AZZAL, HOGY SZÉTVERTÉK AZ ÁNTSZ-T, HIÁNYZIK EGY OLYAN INTÉZMÉNY, AMELY KÉPES LENNE KEZELNI A JÁRVÁNYT”

– tette hozzá. 

A bizalmatlansági válság miatt alacsony az oltási kedv Magyarországon, mert a kormány egymásnak ellentmondó információkat közölt az oltással kapcsolatban – jelentette ki a szocialista politikus.

Minden adóforintot a magyar családok támogatására kell fordítani – ezt már Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője mondta.

Szerinte a 2021-es költségvetésben azonnali átcsoportosításra van szükség. Le kell állítani a látszat- és presztízsberuházásokat. Hozzátette: vissza kell adni az önkormányzatok önrendelkezését, hogy maguk dönthessenek gazdasági kérdésekben.

„KI KELL FIZETNI A MUNKÁJUKAT VESZTETT EMBEREK BÉRÉNEK 80 SZÁZALÉKÁT”

– javasolta Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője. A politikus szerint ezt visszamenőlegesen kellene kifizetni a gazdaságvédelmi alap terhére. Varga Zoltán hangsúlyozta, hogy az európai uniós forrásokat éppen erre a célra kapta Magyarország. 

„MEGMUTATKOZOTT, HOGY MENNYIRE NEM SEGÍTETTE AZ ORBÁN-KORMÁNY A MEGÉLHETÉS NÉLKÜL MARADT DOLGOZÓKAT, VÁLLALKOZÓKAT ÉS CSALÁDOKAT”

– mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke. A politikus szerint a gazdasági mentőcsomag éppen a legnehezebb helyzetbe került százezreknek nem jelent segítséget.

Kapcsolódó

Étterembezárás és futárkodás – így küzd a vendéglátóipar

Eltérő történetek a válság sújtotta szektorból.

Cseh Katalin, a Momentum Európai Parlamenti képviselője kiemelte, hogy míg Magyarországon csak minden huszadik embert támogatja a kormány, addig Ausztriában minden ötödik állampolgárt. A politikus utalt arra, hogy nálunk volt a legnagyobb a GDP zuhanása a második negyedévben.

„A SZEGÉNYSÉGNEK, LESZAKADÁSNAK, VÁLSÁGNAK NINCSEN PÁRTSZÍNEZETE”

– mondta Cseh Katalin, aki szerint, ha a Fidesz tényleg a szívén viselné az ország sorsát, akkor a kormánypárti képviselők is részt vettek volna a Covid 2021 vizsgálóbizottság ülésén.

A politikus szerint a bürokráciát kellene leépíteni ahhoz, hogy a vendéglátósok tényleg megkapják azt a bértámogatást, amit hangoztatott a kormány. Cseh Katalin szerint szükséges egy olyan minimáljövedelem bevezetése, ami emberhez méltó életet biztosít mindenkinek.

Hozzátette: az egészségügyi rendszer alapja az átláthatóság és a bizalom, ehhez képest a kormány nem mutatta még be a részletes oltási tervet. 

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke elmondta, hogy a Covid 2021 bizottság megvizsgálja az elmúlt egy év válságkezelését. A járványvédelmi és gazdasági intézkedések, valamint a vakcinabeszerzések lesznek napirenden. A tanulságok levonása után pedig egy olyan jelentést készítenek, amelynek alapján jobban lehetne kormányozni az országot.

Kapcsolódó

Négymillió magyar már átesett a Covidon

Merkely Béla: A hivatalos napi fertőzésszámnál 6-7-szer többen betegednek meg.

Fidesz: Brüsszel, vakcina, Korózs, kamuvideó

A BALOLDAL TÁMOGATÁS HELYETT FOLYAMATOSAN AKADÁLYOZTA A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉST

– közölte a nagyobbik kormánypárt az ellenzék kormányzati járványkezelést értékelő vizsgálóbizottsági ülését követő sajtótájékoztatójára reagálva pénteken.

Azt írták: a baloldal eddig folyamatosan akadályozta a védekezést, támadták az egészségügyi dolgozókat, a járványügyi szakembereket, és megpróbálták lejáratni a védekezésben részt vevőket ahelyett, hogy támogatták volna őket.

A baloldal jobban tenné, ha először az elbukott brüsszeli vakcinabeszerzést, Korózs Lajos kamuvideóját és a gyöngyösi polgármesterük vakcinaügyét vizsgálná. Ha már segíteni nem tudnak, legalább ne gátolják a védekezést!

– szólította fel a Fidesz az ellenzéki pártokat.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: Húsvétig mindenkit beolthatnak, aki regisztrált

Ez akkor történhet meg, ha a kínai vakcinával is elkezdenek oltani. Meg vagyunk gyötörve rendesen – mondta a miniszterelnök.