Rogán Antal megszólalt a földvásárlási ügyben
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Nem kapott Rogán Antal felesége állami banktól hitelt, és nem került a tulajdonába földbirtok – erről a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszélt a Magyar Nemzetnek.
Korábban a 444 azt állította, hogy pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án a miniszter új feleségének családja hatalmas összegért vásárolt földeket három borsodi településen. Van köztük erdő, legelő, szőlő és szántó is. A megszerzett földek tulajdonjoga egyenlő arányban oszlik meg az öt vevő, vagyis Rogán Barbara, az anyja, az apja, az apja nyírségi üzlettársa és egy nyírségi nő között. A lap azt állította, hogy ehhez pedig az állami Budapest Bank kölcsönét vették igénybe.
Az Index nem sokkal később elsőként jelezte, hogy a földhivatalnál a helyrajzi számok alapján az ingatlanok tulajdoni lapjai nem utalnak sem adásvételi, sem banki jelzálogos tranzakciókra.
Az ügyben most először szólalt meg a nyilvánosság előtt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. A miniszter azt mondta:
Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott, és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni. Sem a feleségem, sem a családja nem kívánnak közszereplők lenni, nem is szeretnének kiállni a nyilvánosság elé, de a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket, ami természetesen nem megy egyik napról a másikra.
A lap információi szerint a szerződés soha nem ment teljesedésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolták meg a földterületeket. A miniszter feleségének szülei ügyvédet bíztak meg az álhírek cáfolatával. Az ügyvéd a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a sajtótörvény alapján helyreigazítást kezdeményeznek az érintett baloldali lapoknál és portáloknál.
A Budapest Bank eddig nem nyilatkozhatott a banktitok miatt. A bankokat ugyanis köti a banktitok, sem az ügyfelekről, sem a hitelekről nem adhatnak tájékoztatást. A család az elmúlt napokban felmentette a Budapest Bankot a banktitok alól, ezért a bank az alábbi közleményt adta ki.
A 2021. február 2-án, valamint az azt követően megjelent sajtóhírekkel ellentétben a Budapest Bank Zrt. nem kötött földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósított hitelt erre a célra. Hamis és megtévesztő minden ezzel ellentétes állítás és közölt feltételezés. A Budapest Bank Zrt. ugyanakkor kedvező hitelkonstrukciói révén meghatározó helyet foglal el a földvásárlással kapcsolatos hitelezési piacon. A Budapest Bank Zrt. minden esetben a meghatározott működési rend mentén és a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi hitelezési tevékenységét.
***
Cikkünk megjelenésével egy időben Obrusánszki Zsolt György és Obrusánszki Zsolt Györgyné Rogán Barbara szülei sajtó-helyreigazítási kérelemmel fordultak az Indexhez, amelynek az alábbiakban eleget teszünk.
Valótlanul híreszteltük, hogy Rogán Antal feleségének családja a vételár 95 százalékát a Budapest Banktól kapott kölcsönből fedezte. Valótlanul állítottuk, hogy Rogán Barbara szülei és üzlettársai a földek tulajdonjogát megszerezték. A valóság ezzel szemben a következő: Rogán Barbara szülei – Obrusánszki Zsolt György és Obrusánszki Zsolt Györgyné –, illetve üzlettársai nem szereztek semmilyen földterületet, a Budapest Bank nem nyújtott kölcsönt részükre.