Mit tegyen, ha már megadta az adatait a csalóknak?

2021.02.14. 15:46 Módosítva: 2021.02.14. 20:36
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben mondja el, hogyan próbálják meg ismeretlenek megszerezni az adatainkat. Mindenki jól figyeljen.

A bankom ügyintézőjeként bemutatkozó férfi telefonon hívott január 28-án, majd a szokott bevezető után („a beszélgetést minőségbiztosítási okokból rögzítjük”, stb.) rögtön a lényegre tért: azért hívom, asszonyom, mert a bankkártyáját valószínűleg feltörték. Indítottak róla egy 22 ezer forintos utalást, amit a rendszer blokkolt, tehát az utalás sikertelen volt. Fizetett ön a mai napon a kártyájával? – kezdi történetét a police.hu-n egy érintett számlatulajdonos.

 Mint mondja, ezt követően azt kérte a csaló, hogy egyeztessék az adataikat.

Igyekezett gyorsan, határozottan feltenni a kérdéseit, én azonban némi zavart éreztem a hangjában, ezért az adategyeztetés helyett kértem, hogy legyen szíves, adja meg a számát, majd én visszahívom, mert nekem nem jött SMS-értesítés a bankomtól sem sikeres, sem meghiúsult utalásról, ezért ennek szeretnék utánanézni 

 – számol be történetéről. 

brfk 0214 lead csalok
Fotó: Police.hu

Szerinte ez annyira megzavarta az állítólagos banki ügyintézőt, hogy meg is szakította a beszélgetést.

Én pedig annak ellenére, hogy szerencsére nem tudtak becsapni, rögtön felhívtam a bankom telefonos ügyfélszolgálatát.

Az látszik, hogy nagyon résen kell lenni, hogy ne verjenek át minket. A rendőrség ezért érthető és hasznos tanácsokat ad arra az esetre, ha ilyen/ehhez hasonló történne velünk, érdemes megfogadni őket, ezeket változtatás nélkül közöljük az alábbiakban: 

  • Legyen mindig körültekintő a hasonló kapcsolatfelvételekkor! Ne vegyen komolyan semmilyen hívást, SMS-t vagy közösségi oldalon keresztül érkezett üzenetet, illetve e-mailt, amelyben az internetbankos bejelentkezéshez és azonosításhoz szükséges jelszavát és/vagy PIN-kódját kérik Öntől!
  • Szintén gyanús, ha magyartalan szövegezésű, nehezen értelmezhető e-mailben kérik Öntől ezeket, mivel az üzeneteket a külföldi elkövetők gyakran fordítóprogrammal szerkesztik. Ha a bankjára hivatkozva hívják fel Önt, és adatokat kérnek, inkább hívja Ön vissza a bank ismert ügyfélszolgálati telefonszámát!
  • Amennyiben a bank észlel bankkártyát érintő csalást, akkor az ügyféltől nem kell bekérnie részletes kártyaadatokat, hiszen a banki rendszerben azok rögzítve vannak. Soha ne adja ki adatait az ilyen típusú hívásokra, e-mailekre vagy SMS-ekre válaszolva, vagy linkekről elérhető internetes felületeken, mert egy bank SOHA NEM kér Öntől ilyen módon bizalmas adatokat. Az Ön azonosítóadatai hiányában a csalók tehetetlenek, nem férnek hozzá a számlájához.
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek!
  • Mielőtt bejelentkezne az internetbankjába, mindig ellenőrizze a böngésző címsávban a honlap pontos címét, majd kattintson a böngésző címsorában megjelenő lakat ikonra, így láthatja, hogy valóban az Ön bankja adta-e ki a honlapot. Amennyiben más jelenne meg, azonnal zárja be az oldalt!

És mit tegyen, ha már megadta az adatait a csalóknak? – erre is kitér a rendőrség

Ha adathalász elkövetők birtokába kerültek az adataink, haladéktalanul jelezzük az esetet a bankunk felé annak központi telefonszámán, e-mail-címén vagy személyesen bármelyik bankfiókban, illetve tegyünk rendőrségi feljelentést – írják. 

Ön járt már úgy, hogy el akarták lopni az adatait?