Géza
1 °C
16 °C

A gyerekek közt már megint gyorsan terjed a vírus

2021.02.23. 06:47

Csaknem 159 óvodában van rendkívüli szünet a járvány miatt, és 250 iskolában rendeltek el digitális oktatást, jellemzően egy-egy osztályban, csoportban – válaszolta a 444 kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Írnak arról is, hogy a legfrissebb adat, amiről tudni lehet, az a február 8-i, akkor Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, hogy aznap 73 óvodában volt rendkívüli szünet, és 115 iskolában digitális oktatás, szintén egy-egy osztályban. Nem kell tehát különösebben érteni a matematikához, hogy ebből könnyen kiszámoljuk, hogy 

több mint duplájára nőtt két hét alatt azon intézmények száma, ahol intézkedni kellett a koronavírus miatt. 

A vírus harmadik hulláma tehát jól láthatóan megérkezett, és úgy tűnik, kegyetlenebb, mint valaha: hétfőn 2623 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 405 646 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 48, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma átlépte a 14 ezret.

Közben az Országgyűlés – szintén hétfőn – ismételten felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – vagyis a kihirdetést követő 90. napig – meghosszabbítsa. Röviden és tömören, könnyen elképzelhető, hogy júniusig nem nagyon oldódik a helyzet.