Ötvenméteres alagút épülne a Puskás Arénánál
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Nagy visszhangot váltott ki Stummer János videója, amelyben a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke olyan információt osztott meg, amely minősített adatnak számít, vagyis vélhetően államtitkot sértett, és emiatt büntetőeljárás indulhat ellene. A képviselő egy olyan beruházásról beszélt, amelyet a nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akartak sok évre titkosítani. A politikus elmondta, arra is felkészült, hogy lépéséért elmozdíthatják a bizottság éléről és bíróság elé állítják, de vállalja ezt, mert „képviselői esküje alapján mást nem tehet”.
A kérdéses beruházásról később Facebook-posztban tett közzé információkat a Puskás Aréna, majd a Miniszterelnökség is megszólalt, megerősítve a beruházás tervét a HVG.hu-nak. A tárca közlése szerint egy ötvenméteres autós-aluljáróról van szó.
A Miniszterelnökség sajtóirodája közölte, hogy a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.
A Miniszterelnökség egy biztonsági kockázatokat mérlegelő felülvizsgálat eredményéről számolt be a lapnak. Eszerint jobb megoldás lenne, ha
A VÉDETT SZEMÉLYEK, KIEMELT VENDÉGEK, ELŐADÓK AUTÓS KÖZLEKEDÉSI ÚTVONALA NEM KERESZTEZNÉ A TÖBB TÍZEZRES KÖZÖNSÉG GYALOGOSÚTVONALÁT, CÉLSZERŰ E KÖZLEKEDÉSI UTAKAT FIZIKAILAG ELKÜLÖNÍTENI.
Hozzátették, hogy a tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós-aluljáró.
Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a parlament nemzetbiztonsági bizottságának
– indokolta a Miniszterelnökség.
Stummer azzal, hogy kiszivárogtatta a beruházás hírét, vélhetően komoly jogsértést követett el, ugyanis a képviselőnek a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként titoktartási kötelezettsége van. A Jobbik elnöke, Jakab Péter ugyanakkor a párt nevében teljes mellszélességgel kiállt mellette.
A Népstadionhoz is épült
A Puskás Aréna elődjéhez, a Népstadionhoz is épült alagút az 1950-es években, amelyen keresztül a különleges vendégeket szállították. Az úgynevezett Rákosi-alagút az Istvánmezei út felől vezetett a föld alatt, egészen a sportpályáig. Az exkluzív járat lehetővé tette, hogy az ország vezetői és kiemelt vendégei észrevétlenül juthassanak be a Népstadionba, vagy hagyhassák el azt. Autóval egészen a páholyig lehetett gurulni, ott két géppuskafészek védte az akkori vezetőket. Az alagutat a Népstadion bontásnál berobbantották.
Államtitkot sérthetett a nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Orbán Viktor miniszterelnököt is belekeverte az ügybe.
(Borítókép: A Puskás Aréna az avatás napján 2019. november 15-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)