Az összes rendelkezésre álló vakcinát az első dózis beadására használják fel
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Magyarország az Európai Unióban a harmadik helyen áll az átoltottság szempontjából. Már több mint 721 ezren kapták meg az oltás első dózisát, valamint 252 847-en már a másodikat is – jelezte György István miniszterelnökségi államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. A politikus a következő egy hét oltási tervéről és a vakcináció jelenlegi állásáról tájékoztatott.
Versenyt futunk az idővel – fogalmazott a politikus azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában van, és rohamosan nő az aktív és a kórházakban lévő fertőzöttek száma. Eddig egyik hullám alatt sem volt ilyen látványos növekedése, ezért az oltási munkacsoport úgy döntött, hogy március elsejétől módosítanak az oltási terven. A cél, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást, így húsvét körülre minden regisztrált megkapja az első dózist.
Jelenleg nincs lehetőség beoltani mindenkit egyszerre, aki kérte. A rendelkezésre álló vakcinákkal minél gyorsabban és minél többet kell oltanunk
– mondta György István. Emiatt kevesebbet fognak tartalékolni is, a jelenleg rendelkezésre álló összes vakcinát arra használják, hogy minél többen megkaphassák az első dózist.
A politikus kiemelte, hogy minden vakcina biztonságos, ezért a minél előbb beadott vakcina életet menthet. Ösztönözik a háziorvosokat, hogy hétvégén is oltsanak, 40 ezer vagy 80 ezer forintnyi díjazásban részesülnek ezért, attól függően, hogy hány embernek adják be a vakcinát.
Az oltási hetek – folytatta György István – szerdától szerdáig tartanak, így a most bejelentett oltási terv március 3-tól március 10-ig tart. Jelenleg úton van a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyaga a kórházi oltópontokra, a Modernáé és a kínai vakcina pedig a háziorvosokhoz.
A korábban érkezett kínai vakcinaszállítmányt most használják fel, ezen a héten is 250 ezer Sinopharm-vakcinát bocsátanak a háziorvosok rendelkezésre. Praxisonként átlagosan 45 főt tudnak beoltani. Harmincnyolcezer Moderna-vakcinát is kiosztanak a háziorvosok között, a 65 év fölöttiek oltására fog szolgálni, és 10 ezer adagot az idősotthonok lakói és a kimaradó egészségügyi dolgozók beoltására. Rendelkezésre áll továbbá 10 800 adag Moderna-vakcina, amelyeket a szociális intézmények beoltására fognak használni. A ma érkezett 114 660 Pfizer-vakcinát kiszállítják a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok a hozzájuk tartozó időseket küldhetik. Súlyozott arányban kapják jelenleg a kórházak és a háziorvosok a vakcinákat.
Az AstraZeneca-vakcinát használják a 65 év alatti krónikus betegek beoltására. Ezzel a vakcinával eddig a háziorvosok oltottak, de tehermentesítés végett most a kórházi oltópontokra szállítják a múlt héten érkezett 74 ezer adag AstaZeneca-vakcinát. Hétvégén, március 6-án és 7-én nagyobb oltási akciót terveznek az előbbi csoport számára. Az érintettek sms-t fognak kapni, amikor sorra kerülnek.
Folytatódnak a második körös oltások is, ezen a héten 49 180 második dózis beadása következik, így összesen 395 ezer regisztrált időst tudnak beoltani a héten, következő hét szerdáig. Ebből 250 ezer kínai vakcina, 30 ezer Moderna- és 115 ezer Pfizer-vakcinával lehet oltakozni.
A legjobb vakcina az, amelyik már a vállban van – zárta beszédét György István. Természetesen mindenkinek joga van várni másik vakcinára, aki pedig nem jelenik meg oltáson, nem törlika regisztráltak listájáról, de csak később oltják be. Akár hónapok i eltelhetnek addig – figyelmeztetett a politikus.