Gulyás Gergely: A Fidesz néppárti tagsága már csak technikai kérdés

2021.03.06. 14:36

A Fidesz nem ment keresztül pálforduláson, mint az Európai Néppárt (EPP). A nagyobbik magyar kormánypárt továbbra is a hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket és családképet képviseli, illetve őrzi – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek Markus Södernek, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének, tartományi kormányfőnek a nyilatkozatára reagálva.

A Fidesz éppen azért döntött az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából történő kilépésről, hogy véget vessen az évek óta tartó függő helyzetnek.

A magyar kormánypárt egyetért a bajor miniszterelnök azon megállapításával, hogy az EPP már nem jobboldali párt. Ez az, ami miatt a Fidesz és az EPP útjai elválnak egymástól

– mondta a miniszter. 

Leszögezte: a Fidesz kereszténydemokrata, konzervatív, jobbközép párt.

Gulyás Gergely szerint

jól mutatja a pálfordulás mértékét, hogy annak idején Franz Josef Strauss legendás bajor miniszterelnök, aki több mint negyedszázadon át volt a CSU elnöke, még azt mondta, a CSU-tól jobbra már csak a fal lehet.

Ehhez képest a mostani bajor miniszterelnök azt mondta, a pártja nem jobboldali párt – emelte ki Markus Söder nyilatkozatának vonatkozó részét Gulyás Gergely.

A Fidesz továbbra is azt képviseli, amit Franz Josef Strauss, miszerint „nemzeti szuverenitásunk leginkább egy erős Európában  érvényesülhet”.

Az EPP bajor frakcióvezetője szerint nemzeti szuverenitás nem létezik – utalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber korábbi nyilatkozatára, mely szerint a modern világban nemzeti szuverenitás nincs többé.

Kérdésre elmondta,

a Fidesz EPP-tagsága már csupán technikai kérdés, a frakcióval történő szakítás volt az első fontos lépés.

Úgy fogalmazott: mára a néppárt nem csupán megtagadta a korábbi Helmut Kohl-i vagy a Franz Josef Strauss-i örökséget, de a soraiban sem tud megtűrni olyan pártokat, amelyek világosan kiállnak a migráció ellen, és úgy gondolják, a hagyományos családmodellnek és a családpolitikának kiemelt jelentősége van.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetért Markus Söderrel abban, hogy

a jó államközi kapcsolatoknak nem szabad megszenvedniük azt, hogy a jövőben különböző pártcsaládhoz tartoznak majd az uniópártok és a nagyobbik magyar kormánypárt.

Ennek érdekében a magyar kancelláriaminiszter március 16-án online beszélgetést folytat német kollégájával, Braun kancelláriaminiszterrel.