Lesz elég és jó árú FFP2-maszk
Miután csütörtökön az Index megírta, hogy valószínűleg kötelezővé teszik az FFP2-es maszk viselését, a védőeszközökért megrohamozták az emberek a boltokat. Ám a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely végül nem tért ki arra, hogy kötelező lesz-e az FFP2-es maszk.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este a hvg360-nak adott interjúban leszögezte, akkor lehetne kötelezővé tenni a használatát, ha lenne belőlük mindenki számára elegendő mennyiség.
Ismert, Ausztriában, Szlovákiában, valamint Csehországban a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban már kötelező az FFP2-es maszk.
Megfelelő minőségű és árú FFP2-maszk lesz elérhető, és a patikák készleteit is utántöltik hamarosan
– erről már a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke beszélt szombaton az Inforádiónak.
Torma Ádám szerint az FFP2-es maszkok drágulását illetően inkább hullámzás, mintsem egyértelmű áremelkedés figyelhető meg, a hirtelen megugró igények miatt ugyanis a patikák kénytelenek olyan beszerzési forrásokhoz is fordulni, ahol egyébként is magasabb árak vannak, ami nyilvánvalóan megjelenik a végfogyasztói árakban is. „Amint normalizálódik az ellátás, és a kellő, reális árú maszkok ismét beszerezhetőek, az árak vissza szoktak menni.”
Megjegyezte, ugyanez volt megfigyelhető az elmúlt évben a sebészi maszkok és a gumikesztyűk tekintetében is, még ha utóbbi esetében továbbra is igen magasak az árak, jegyezte meg.