Gyurcsány Ferenc: Az oltási terv összeomlott, vagy nem is volt

2021.03.09. 15:38

Facebook-posztban kel ki az oltási káosz ellen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A Demokratikus Koalíció elnöke azt írta, „sokadik ilyen-olyan ismerős” hívja telefonon, küld sms-t, hogy segítsen rajta.

Oltást akarnak, és már senki sem válogat, ami az ellenzéki politikus szerint azt mutatja, hogy emberek halálfélelemben keresik az élet útját, és nincs válasz.

Micsoda országot csináltak ezek?!  teszi fel a költői kérdést a korábbi miniszterelnök. 

A DK politikusa, Kálmán Olga a saját tapasztalatai alapján számolt be a hétvégi oltási káoszról. Bár neki lemondták a hétvégi AstraZeneca-oltásra szóló behívóját, sms-ben később azt írták, hogy ha  elmegy, megkaphatja a vakcinát. Végül elment a megadott időben a megadott helyszínre, a Gottsegen György Kardiológiai Intézetbe, és ő is kapott oltást. Elmondása szerint minden rendben volt.

Ahogy arról beszámoltunk, egy magánszemély beadvánnyal fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, amely vizsgálatot indított a hétvégi történések miatt. A hétfői adatok szerint közel három millióan regisztráltak már az oltásra Magyarországon, átoltottság tekintetében pedig Európa élvonalába tartozunk.