Közös üzenetet küldött az ellenzék március 15-én
A márciusi ifjak pontosan tudták, hogy a demokrácia nem magától értetődik, ahogy azt is, hogy annak kiharcolása saját korukban is kemény politikai küzdelmet igényelt. Nem tévedtek, és az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak, minden társadalomban újra és újra meg kell harcolnia – mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a közös ellenzéki ünnepi videó nyitányaként.
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a márciusi ifjak is elismerték, amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze bennünket.
Mert a mi, közös feladatunk ugyanaz, mint nekik volt. Félretenni az apró vitákat és nézeteltéréseket, hogy együtt, összehangoltan szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amit a hatalom dobott elénk
– fogalmazott Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa.
Orosz Anna a Momentum színeiben március 15. apropóján azt említette meg, hogy Magyarország jövőjében nincs helye a cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatott rádióknak, valamint a bezárt napilapoknak. Mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem – emelte ki Újbuda alpolgármestere.
A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint mi sem leszünk szabadok, míg nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség.
A törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, hanem mindenki legyen egyenlő
– fogalmazott a független EP-képviselő.
Tóth Bertalan az MSZP részéről azt ígérte a március 15-i videóban, hogy véget vetnek a magyar nép kifosztásának, Szabó Tímea a Párbeszéd részéről pedig elmondta, hogy valódi esélyegyenlőséget teremtenek.
Gyurcsány Ferenc is megszólalt a közös ellenzéki üzenet részeként, és kifejtette, hogy olyan Magyarországot kellene építeni, ahol a hatalom nem akarja megmondani, hogy kik vagyunk és mit nevezünk családnak, illetve hogy a nő nem csak a konyhában és a szülőszobában nő.
Gyurcsány Ferenc: Az oltási terv összeomlott, vagy nem is volt
Szerinte sokakat tart félelemben a bizonytalanság.