Egész képviselői tiszteletdíját a Margit Kórháznak adta a volt polgármester

2021.03.21. 12:31

Ember módra élsz, ha igazságosan élsz – olvashatók Márai Sándor sorai Bús Balázs volt óbudai polgármester honlapjának nyitóoldalán. A III. kerületet 13 éven át irányító politikus ennek szellemében a közösségi oldalán azt írta:

 Az önkormányzattól kapott havi tiszteletdíjamat eddig olyan civil szervezeteknek ajánlottam fel, akik munkájukkal nap mint nap valós segítséget nyújtanak az emberek számára. Tettem és teszem ezt azért, mert számomra alapelv, hogy mindenki, aki tud, adjon vissza annak a közösségnek, amely közösség bízik benne. 

A kerület jelenlegi önkormányzati képviselője gesztusértékű döntését azzal indokolta, hogy – tapasztalata szerint – a járvány kitörése óta a Margit Kórház munkatársai (is) erő feletti odaadással, legjobb tudásuk szerint harcolnak az első vonalban, és emberéleteket mentenek. 

A felajánlás kapcsán megkerestük a várospolitikust, aki az Indexnek azt mondta, nem valamiféle erkölcsi iránymutatásnak szánta ezt a lépést, de örül, ha ennek mentén valami jó ügy indulhat el, ha az óbudai vagy akár más önkormányzatok képviselői is számba veszik, hogy milyen eszközökkel segíthetik a koronavírus elleni védekezést.