Már a daganatos betegek között is szelektálni kell Szegeden

2021.03.21. 22:00

„Elértük azt a szintet, hogy (az egyébként is szűkös állományunkból tovább csökkentve) a jövő héttől a klinikán csupán annyi munkatársunk marad, akikkel kizárólag a halaszthatatlan, szinte csak életmentő beavatkozásokat, kezeléseket tudjuk biztosítani” – írja Facebook-bejegyzésében a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikája. 

Ennek előzménye, hogy szombaton válságértekezletet tartottak, és a Covid-járványközpontban napról napra súlyosabb a helyzet, így egyre több szakembert kell átvezényelni, miközben a szentesi kórház urológiai fekvőbeteg sürgősségi ellátását is hozzájuk rendelték.

Most már, a szabályok szerint jelen helyzetben még egyébként vállalható tumoros vagy sürgős betegeink közt is szelektálnunk kell aszerint, hogy kinek mennyire súlyos, sürgős az ellátása, illetve további halasztás nem fenyegeti-e súlyosan vagy közvetlenül az életét

– emelte ki a bejegyzésben Bajory Zoltán, az Urológiai Klinika igazgatója, megjegyezve, hogy munkatársaival összeállított egy belső protokollt annak érdekében, hogy a következő, válságos hetekben is a lehető legbiztonságosabban tudják ellátni a betegeket. 

Közben az RTL Klub Híradója emlékeztetett, hogy Fendler Judit, az SZTE kancellárja csütörtökön még arról beszélt, hogy a sürgősségi ellátás biztosított. Bár keresték az egyetemet, hogy kérdéseket tegyenek fel a vezetésnek, a megkeresésre nem reagáltak.