Magyar Posta: az ügyfelek többsége maszk nélkül nyit ajtót

D  AS20201127014
2021.03.23. 16:02

A harmadik hullámban több postai dolgozó érintett, de a vállalati létszám arányában még mindig csak egy-két százalékról van szó, és folyamatosan gyógyulnak is az érintettek – közölte az Index megkeresésére válaszul Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

Miután az ugytudjuk.hu arról adott hírt, hogy a koronavírus miatt kellett bezárni egy szombathelyi postafiókot, több kérdéssel fordultunk a Magyar Postához. Többek között afelől érdeklődtünk, mennyire veszélyezteti országosan a feladatellátást a járvány.

Panulin Ildikó azt írta: a Szombathely 8 posta nem azért zárt be, mert ott több dolgozó koronavírusos lett, de az tény, hogy vannak a szombathelyi munkatársak között koronavírusosak. A nyugat.hu internetes portál korábban azt a választ kapta, hogy technikai probléma miatt lesz bizonytalan ideig zárva a kérdéses postafiók.

A járvány első és második hullámában bevezetett gyakorlat volt, hogy olyan településeken, ahol több posta is működik, és a távollévők helyettesítését nehezebb megoldani, a településen a kisebb posták működését ideiglenesen felfüggesztjük, vagy a nyitvatartását szűkítjük, hogy az adott város nagyobb forgalmú postáján megfelelő munkaerő-kapacitással tudjunk az ügyfelek rendelkezésére állni

– tájékoztatott a szóvivő.

Az Indexnek azt is írta, hogy

országszerte jelenleg 35 olyan kisposta van, amely ideiglenesen nem működik, és 75 olyan, ahol egy-két órával rövidebb a nyitvatartás.

A Magyar Posta fontosnak tartja hangsúlyozni: ezen intézkedések kiindulópontja valóban a járvány, de egy-egy kisposta ideiglenes bezárása nem azt jelenti, hogy konkrétan az adott postán betegedtek meg sokan.

Lapunk kérdésére a szóvivő azt is hozzátette, hogy számos intézkedést hoztak a munkatársaik egészségének megőrzése érdekében.

Folyamatosan biztosítanak maszkot és fertőtlenítőt a dolgozóknak, illetve a nyitott pultos postákat plexifalakkal szerelték fel, valamint a közös használatú felületeket és tereket naponta többször fertőtlenítővel takarítják. Továbbá bevezették az érintésmentes kézbesítést és az egyedi várakozási rendet is a postákon.

Vigyázzunk a postásokra!

A Magyar Posta ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy munkatársaik visszajelzése szerint az ügyfelek között sokan vannak olyanok, akik nem tartják be a vonatkozó járványügyi szabályokat:

Több kézbesítő is beszámolt arról, hogy az ügyfelek többsége ajtónyitáskor nem vesz fel maszkot, és gyakori eset, hogy a címzett a küldemény személyes átvételekor közli, hogy fertőzött.

A dolgozók olyan esetekről is beszámoltak, hogy

a fertőzöttség és a karantén ellenére is elment az ügyfél a postára.

A dolgozók egészségének védelmében a Magyar Posta hivatalos Facebook-oldalán újra egy posztsorozatban hívják fel a figyelmet a közös felelősségre.

Mint sok üzlethelyiségben, a postán belül is fontos a távolságtartás. A kinti várakozás többek között ezért is...

Közzétette: Magyar Posta – 2021. március 23., kedd

A Magyar Posta arra kér mindenkit, hogy „vigyázzunk a postásokra, fontos, hogy másnap is találkozzunk velük.”

(Borítókép: A csomagküldeményeket gépkocsira rakodják a Magyar Posta egy csomaglogisztikai üzemében 2020. november 27-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)