„Etnofitnesz” fejlesztését vezeti milliókért a Magyarságkutató Intézet szakértője

2021.03.23. 10:55

Az egész nemzet eredetét interdiszciplináris módon azonosítani próbáló” Magyarságkutató Intézetről nemrégiben írta meg az Index, hogy az Árpád-házi királyok földi maradványainak feltárásán munkálkodnak, sőt az a céljuk, hogy olyan királysírokat hozzanak létre, amilyenekkel a nyugat-európai dinasztiák rendelkeznek. Bár az intézet célja szerint az egész magyar eredet büszkeségét növelné, azért kritikát is kap bőven. Molnár Antal, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója szerint azzal, hogy a kormány a Magyarságkutató Intézetet támogatja, olyan, mintha vírustagadókat támogatnának.

Most azzal került ismét reflektorfénybe az intézet, hogy szakértőjük, Kása Csaba 2 millió forintot kap azért, hogy projektvezetőként részt vegyen a magyar etnofitnesz edzésforma kidolgozásában, bármit is jelentsen ez (még a nyertes szervezet elnöke sem tudta megmondani), amire 12 millió forint támogatást kapott az Élet Szolgálat Egyesület a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán Kásler Miklós döntése alapján.

A Népszava Kása életrajzából idézve azt írja, hogy az 1867–1949 közötti időszak magyar történelmének szakértője, kutatása területe „a magyar nemzet érdekében dolgozó – eddig nem vagy részben kutatott, továbbá nem a kellő objektivitással feltárt – politikusok, közéleti személyek életének, munkásságának feldolgozása”.

Kását megkérdezték arról, hogy a szakértelme kiterjed-e a magyar néptánckultúra hagyományaira is, választ azonban nem kaptak.

A lap betekinthetett a pályázati iratokba, amelyekből kiderült, hogy az „etnofitnesz” arról szól, hogy megkedveltessék az emberekkel „a földművelő magyar nép zenéjét és táncát”, amihez egy tánccsoportot, koreográfust és egy fitneszinstruktort is bevetnének, majd egy 40 perces videó készülne arról, hogy táncolnak, ezt pedig bemutatnák iskoláknak és néptánccsoportoknak.

  • A projektben feladatot kap még 500 ezer forintos megbízási díjjal egy vezető néptáncos is.
  • A munkát Erdélyből online segíti egy koreográfus, aki 1 millió forintot kap, míg az egyesület alelnöke, Törőcsik Pál „szervezőként” 2 millió forintra számíthat.

Az Élet Szolgálat Egyesület egyébként egy összesen kétoldalas anyaggal jelentkezett a 12 millió forintos pályázatra, de a minisztérium szerint ez teljesen rendben van, főleg, hogy találni olyan anyagot is korábbról, ami alig egyoldalas.