Internetes keresőprogramon is harcol a pénzügyi csalókkal az MNB
A befektetőket védő üzeneteket jelentet meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legismertebb internetes keresőportálon a pénzügyi csalók hirdetései mellett. A kampány nyomán immár tízezernyi ügyfél ellenőrizte a jegybank gyanús cégeket felsoroló feketelistáját – nyilatkozta Kandrács Csaba MNB-alelnök az MTI-nek.
Tavaly november óta folytat világhálós fogyasztóvédelmi kampányt az MNB az interneten hirdető jogosulatlan, engedély nélküli befektetési szolgáltatók, magánszemélyek ellen – mondta el a jegybanki vezető. Ennek keretében a befektetők által gyakorta keresett kulcsszavaknál adott esetben a csalók hirdetései közvetlen közelében az MNB befektetővédelmi tájékoztatóinak elérhetősége is megjelenik. Kandrács Csaba hozzátette: a lakosság tényleges keresései nyomán öt hónap alatt ezek immár 170 ezerszer jelentek meg az érintett fogyasztók monitorjain.
Noha az MNB-nek számos egyéb hirdetővel is fel kell vennie a versenyt, a programnak köszönhetően az elmúlt időszakban a megszokottnál 11 ezerrel többen keresték fel a jegybank honlapjának Figyelmeztetések menüpontját, amelyen a gyanús, jogosulatlan társaságok adatai szerepelnek. A világhálós keresőprogram révén az engedély nélküli cégekről nyert friss adatok alapján pedig új jegybanki piacfelügyeleti eljárások indulhatnak – húzta alá az alelnök, emlékeztetve, hogy az MNB piacfelügyelési munkája során kiszűri az engedély nélkül pénzügyi tevékenységet végzőket. Nekik a jegybanki intézkedés és bírság mellett legtöbbször jogosulatlan pénzügyi tevékenység, továbbá csalás miatti feljelentéssel, valamint – ha a nyomozó hatóság munkája nyomán bebizonyosodik a bűncselekmény ténye – többévnyi szabadságvesztéssel is szembe kell nézniük.
Kandrács Csaba szerint az MNB tevékenysége ellenére időről időre feltűnnek a világhálón a – sokszor nem magyarországi hátterű – jogosulatlan szolgáltatók gyors meggazdagodást kínáló hirdetései. Közülük most többen azt használják ki, hogy a vírushelyzet miatt sokan távmunkában dolgoznak, így a korábban megszokottnál jóval több időt töltenek otthon, számítógépük előtt.
Ha egy fogyasztó nem tudja eldönteni, hogy az internetes befektetési ajánlat legális-e, még szerződéskötés, pénzbefizetés előtt célszerű ellenőriznie az MNB feketelistáján, illetve a legális piaci szereplőket felsoroló regiszterében is az adott céget. A jegybank ügyfélszolgálata és a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodák elektronikus és telefonos úton a járványhelyzetben is elérhetők, és segítenek a szolgáltatók azonosításában – összegezte a jegybank alelnöke.