Magyar kutatók összefogása segíthet a bolygó védelmében
Februárban jött létre a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC). Ürge-Vorsatz Diána, a szervezet egyik alelnöke az Indexnek elmondta, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) mintáját követik, és az a céljuk, hogy objektív módon összesítsék a klímaváltozással kapcsolatos, Magyarországra vonatkozó tudományos eredményeket, majd ezeket már készen tegyék a döntéshozók asztalára, ezzel támogatva a megfelelő lépéseket.
Az éghajlatváltozás komplex kihívás, sok ellentmondásosnak tűnő eredménnyel, ezek között nem annyira egyszerű eligazodni. Az egyik célunk, hogy ezeket összefésüljük, és érthető formába hozzuk, fiatalabb, valamint tapasztaltabb kutatókat egyaránt bevonva a folyamatba.
Ürge-Vorsatz szerint az is problémát jelent, hogy rengeteg gazdasági, politikai és szakmai érdek hálózza be ezt a területet, ezért nehéz olyan szervezetet találni, amelyik teljesen objektíven, hitelesen és mindenféle részrehajlástól mentesen dolgozna.
A HuPCC az IPCC rendszerét alkalmazva ezt különböző módszerekkel előzi meg, vagy korrigálja, és így a tudományos eredmények teljes spektrumát, amennyire csak lehet, külső befolyástól és szakmai részrehajlástól mentesen fogják prezentálni.
Azt szeretnénk, hogy könnyen használható legyen ez a nemzeti tudás, és szakmailag világosan értelmezhető formában kerüljön a döntéshozók, az üzleti, valamint a civil szféra elé.
Jelenleg az első interdiszciplináris éghajlatváltozási tudományos konferencia megszervezésén dolgoznak, a dátum április 12–15., a rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
A fő tevékenységük a nemzeti értékelő jelentéstevés lesz, az első ilyet 2023 végén tervezik kiadni, ebben összegzik az éppen aktuális kutatási eredményeket a klímaváltozás magyarországi helyzetét illetően, beleértve a potenciális forgatókönyveket, a hatásokat és az alkalmazkodási vagy mérséklési lehetőségeket is. Emellett a fontos altémákban akár korábban is lehet különjelentésekre számítani tőlük.