Átoltottság: a világelitben Magyarország

2021.04.03. 12:30 Módosítva: 2021.04.03. 21:02
Kiemelkedő helyet foglal el Magyarország az átoltottság tekintetében a világban.

Szombaton kijöttek a kormány legfrissebb adatai arról, hogy hány embert oltottak be idáig Magyarországon. Szám szerint 2 235 731 főnél járunk, ebből 891 002 fő már a második oltását is megkapta. Ez a szám nem jár annyira messze attól, amit a kormányfő célként meghatározott a napokban: Orbán Viktor 2,5 millió oltáshoz kötötte az üzletek nyitását, 3-3,5 millió után pedig – ahogy fogalmazott – jöhet a következő lépés.

A miniszterelnök tisztába tette azonban azt is, hogy a korlátozásokkal legfeljebb csak lassítani lehet a rendkívül gyorsan terjedő és napjainkban egyértelműen a legnagyobb problémát okozó, a fiatalokra is kiemelt veszélyt jelentő brit variánst. A kormányfő az állami rádióban múlt héten pénteken nagyjából megismételte azt, amit eddig is mondott, miszerint a vakcina és a nagy átoltottság jelenti a megoldást.

Utóbbi esetén két releváns adatbázist szoktunk vizsgálni, az egyik a Johns Hopkins Egyetem(most csak őket nézzük ebben a cikkben) kimutatása, a másik pedig az Our World in Data-é. Mindkettőről leírta már az Index több alkalommal, hogy érdemes óvatosan kezelni a felületeken megjelenő számadatokat, hiszen a magyar kormány koronavírusról- tájékoztató oldalához képest van egy kis csúszás, egyszerűen azért, mert át kell vezetni őket.

A John Hopkins egyrészt nézi azt, hogy egyes országok hogyan állnak az oltással és azt is, hogy lakosságarányosan hány ember kapta már meg mindkét dózist. A 891 ezer 002 ember, tehát ahogy április 3-án állunk 9,12 százalékot jelent. Bár Hopkinsék – a már említett okok miatt – még nem igazították hozzá a kimutatásukat a legfrissebb magyar adathoz, csupán 8,84 százalékkal (863 ezer 195 ember) számolnak, de így is nagyon jó helyet foglalunk el a világ többi országhoz képest a listán.

Már a 17. helyünk sem rossz, de magyarázatra szorul. Abból a szempontból mindenképpen, hogy olyan törpeállamok is elénk kerültek, ahol a lélekszám hazánknál jóval alacsonyabb, ezért könnyebb volt magasabb arányú átoltottságot elérni.

  • Kiragadva párat közülük jó példa erre a lista elején a magyarországi 9 százalék alattihoz képest csaknem 84 százalékos átoltottsággal bíró Gibraltár, a városállamot nagyjából 30 ezer ember lakja.
  • Érdekes még a Monacói Hercegség esete, bár a világ második legkisebb országában kevesebb mint 40 ezren élnek, de ahhoz képest elenyésző, 21,54 százalékos az átoltottság.
  • Szintén különutas Izrael, ahol több mint 9 millióan élnek, de a lakosság 54,7 százaléka már megkapta mindkét oltását – a John Hopkins-féle lista második helyét éri ez.

Ha a kisebb államokat levesszük erről a listáról, máris előrébb, konkrétan az első tízben van Magyarország. 

Amellett, hogy  folyamatos a vakcinabeszerzés, ez annak is köszönhető hogy viszonylag gyorsan oltunk, ahogy az Országos Oltási Munkacsoport vezetője megbecsülte: az unióhoz képest dupla sebességgel. György István kifejtette, pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a Megyei Oltási Munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik. Ezeken túlmenően szombaton 83 ezer ember beoltásával biztosan végeznek.