Túl a csúcson - vélekedik Rusvai Miklós virológus a harmadik hullámról
–Elképzelhető, hogy túl vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán – mondta Rusvai Miklós virológus az RTL-nek.
Az operatív törzs által közölt adatok szerint az új fertőzöttek száma csökkent az előző naphoz képest szombaton, valamint kevesebben is haltak meg, mint az előző napokban.
Folyamatosan csökkenni fog valamennyi kedvezőtlen statisztikai adat
– mondta Rusvai Miklós, utalva a következő napokban várható fejleményekre.
Hozzátette: vélhetően a halottak száma lesz az, ami a leglassabban és a legalacsonyabb mértékben fog visszaesni az eddigiekhez képest.
Emellett hangsúlyozta azt is, hogy lehetnek megtorpanások a csökkenésben – különösen a húsvéti ünnepek miatt. Ennek következményei körülbelül két hét múlva jelenhetnek meg a statisztikában. De ettől függetlenül javuló tendenciákra lehet számítani.
Ugyanakkor az eredményeket valamelyest visszavetheti az, ha április 19-én kinyitnak az iskolák – véli a virológus.