Kizárta az SZFE-t az európai színházi iskolák szövetsége
Nem engedné el az SZFE új kancellárja a régi diákokat
Levelet is írt az ügyben a Magyar Nemzet értesülése szerint.
Az Európa: Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetségének (E: UTSA) bizottsága kizárta a tagjai közül a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) – tudta meg az ATV híradója.
Mint írják, az SZFE tagságának megszűnése az egyetem vezetőtestületének 2020. szeptember 1. óta bekövetkezett jelentős változásával függ össze. A szövetség 2021 márciusában adta ki a kizáró határozatot.
Újabb sztárértelmiségiek az SZFE Vészkijáratában
Műfordítót és kritikust rekrutáltak az alternatív SZFE új oktatói gárdájába.
Az egyetem tulajdonjoga egy állami egyetemtől egy magánalapítványhoz került, amelynek felügyeleti szerve volt a testület. Így a jelenlegi SZFE nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, mint ami akkor volt, amikor felvételt nyert az E: UTSA tagsági körébe
– indokolta döntését a szervezet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Belföld
Megszólalt az OTP, piaci alapon történt Orbán Sára és Jászai Gellért hazaútja a Maldív-szigetekről
A magángépet elsősorban a cég használja.
3 perce
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
34 perce
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
3 órája
- Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet
Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.
1 órája
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen
Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.
2 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát
Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.
2 órája
- Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása
A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.
27 perce
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz
Országszerte zavartalan napsütésre lehet számítani.
2 órája
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56