Civil szervezetek oltási kampányt indítottak a romák számára
Civil szervezetek „Oltass, hogy élhess!” címmel indítottak kampányt a romák számára.
Közleményükben azt írták: tapasztalataik szerint a szegényebb, elzárt településeken élő lakosoknál az átlagnál jóval alacsonyabb az oltásra jelentkezők aránya,
ráadásul rengeteg embernek sem megfelelő eszköze, sem képessége, de sok esetben még a regisztrációhoz elengedhetetlen e-mail címe sincsen.
Ebben kívánnak segítséget nyújtani azzal az animációs kisfilmmel, amelyet pénteken tettek közzé, és amelyben részletesen elmagyarázzák, hogy miként kell létrehozni egy e-mail címet, aztán pedig hogyan kell regisztrálni az oltásra.
A médiakampányt az aHang petíciós platform koordinálja, rajtuk kívül még a Dikh Tv, a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány és az 1 Magyarország Kezdeményezés vesz rész benne.
Az aktivisták – az Országos Roma Önkormányzat, a Rendszerszint és a Civil Tanács Egyesület koordinálásában – a felvilágosítás mellett a hétvégétől kezdve
személyesen is segítséget nyújtanak azoknak, akik szeretnék regisztrálni magukat a védőoltásra.
Az akció száz települést érint majd és egy-egy helyszínen öt napon keresztül nyújtanak segítséget az embereknek házról házra járva, vagy egy utcában, a falu központjában kihelyezett pultoknál.