Jöhet a mentális pandémia?
Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) elnöke szerint a mentális pandémiának már most láthatók az előjelei: egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon a közlekedésben, és többen is önmagul ellen fordították ezeket az indulatokat.
A szakember szerint most azonnal fel kellene készülni arra, hogy amint a járvány lecseng, „lelkeket ápoljunk”, egyébként a következő pandémiát mentális pandémiának fogják hívni.
Radó Iván elmondta azt is, hogy ha figyelünk, családunkban vagy barátaink között is könnyen észrevehetjük a figyelmeztető jelzéseket. Kiemelte, hogy elsősorban a megváltozott személyiségszerkezetre kell odafigyelni, viszont különbséget kell tenni a klinikai értelemben vett depresszió és a rosszkedv között.
Megjegyezte, hogy ebből a szempontból nagyon fontos a kommunikáció is, ami egyébként alapvető egy normális kapcsolatban.
Radó Iván szerint a koronavírus utóhatásainak kezelésére fel kell készülni, azonban jó esetben nem lesz rá szükség.