Merkely Béla: Legalább ötmilliós átoltottsággal fékezhető meg a járvány

DBZOL20210409001
2021.04.12. 16:29

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk – mondta a Semmelweis Egyetem rektora Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában.

Merkely Béla hangsúlyozta, hogy számos olyan tragédiáról hallott, ahol valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust és szörnyű vége lett a történetnek. Szerinte az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben, az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás és lesz gyakorlatilag közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben. A második oltás ezt követően egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát.

Kapcsolódó

Nézőpont: tízből heten biztos beoltatják magukat

Az év eleje óta 45-ről 72 százalékra emelkedett az oltáspártiak aránya a magyar felnőtt lakosságon belül.

A rektor fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra. A két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek, de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.

Merkely Béla úgy véli, hogy ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából ötmillió állampolgárt kell beoltani.

Reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy nyugodt nyarunk legyen és a járvány ne térjen vissza szeptemberben.

Kapcsolódó

Újra közelíti a háromszázat a halottak száma

Jelentősen több áldozatot szedett a járvány, mint a hétvégén.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt 2-4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.

(Borítókép:  Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora védőfelszerelést vesz fel a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI)