Május elején nyitnának az evangélikus templomok
Május elején nyissák ki az evangélikus gyülekezetek a templomokat – javasolja a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa.
![A ceglédi evangélikus templom](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3759/37593/375935/37593533_ee0c850e1ba76b1a1f569d20e15ade6c_wm.jpg)
Emellett továbbra is fokozott óvatosságot és türelmet kérnek az egyház tagjaitól, és azt javasolják, hogy április végéig online módon tartsák az istentiszteleteket.
A templomok megnyitását a húsvét ünnepe utáni negyedik vasárnaptól, vagyis
május elejétől tartják reálisnak a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.
Ide tartozik a templom- és kézfertőtlenítés, minimum másfél méteres távolság megtartása, a kötelező maszkviselés, rövid istentiszteletek tartása kevés énekkel, egyelőre úrvacsora nélkül, lehetőség szerint regisztrációval.
A püspökök azt is kérik, hogy a gyülekezetek a templomok nyitása után is közvetítsék az istentiszteleteket.