Pongrác
11 °C
27 °C

Négy oltóbuszon is oltanak Tolna megyében

2021.04.20. 13:25

Négy honvédségi oltóbusz dolgozik kedden Tolna megyében – írja az MTI.  Horváth Kálmán, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta, a honvédség orvoscsoportjai Gyönkön, Faddon, Decsen és Alsónyéken oltanak.

Jelezte, hogy az oltás a szakmai protokoll szerint zajlik: ellenőrzik, hogy a jelentkező regisztrált-e előzőleg a kormányzati oldalon, valamint megvizsgálják, hogy valóban a háziorvos delegálta-e őt. Az oltás után pedig félórás megfigyelést tartanak.

A kormánymegbízott köszönetet mondott a Honvédelmi Minisztériumnak, amiért az oltóbuszokon két nap alatt mintegy 1800 embert oltanak be. A Tolna megyei átoltottságról azt közölte, hogy egy kicsit magasabb, mint az országos átlag.