Ármin, Pálma
9 °C
28 °C

Orbánt és Ádert is meghívták Kijevbe

2021.04.20. 08:15 Módosítva: 2021.04.20. 08:28

Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meghívták az ukrán függetlenség 30. évfordulójának megünneplésére – írja a Népszava.

Az évfordulóhoz kapcsoló rendezvénysorozatot Kijevben, augusztus 23–24-én fogják tartani. A kormányfő és felesége mellett az eseményre meghívót kapott Áder János elnök és házastársa is – tudatta a budapesti ukrán nagykövetség.

Az augusztus 23–24-én Kijevbe tervezett rendezvénysorozat nem egy szokványos protokollesemény lesz.

Az esemény érdekességét az adja, hogy ez lesz az első kerek évforduló a Krím félsziget és Kelet-Ukrajna 2014-es orosz megszállása óta. Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök épp ezért egy Krím Platform nevű csúcstalálkozót is szervez majd, amin azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a nemzetközi közösség továbbra sem ismeri el a félsziget bekebelezésének jogosságát.

Ennek fényében érdekes kérdés, hogy Orbán Viktor és Áder János elfogadják-e majd a meghívást, annak tükrében, hogy Magyarország szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal is. Orbán Viktor egyébként korábban több alkalommal is beszélt arról, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete miatt is szeretne találkozni az ukrán elnökkel. 

Egyelőre sem a Köztársasági Elnöki Hivatalt, sem a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan nem árulta el a Népszavának, hogy Orbán és Áder részt vesznek-e majd az eseményen. Ugyanezzel kapcsolatban Ungár Péter LMP-s képviselő a magyar kormánynak nyújtott be írásbeli kérdést.

A csúcstalálkozóra egyébként Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács vezetőjét is meghívták. Von der Leyen „sűrű programjára hivatkozva” elutasította a meghívást, ami különösképp a nyár végi időpont fényében tűnik meglepőnek, Charles Michel viszont azt válaszolta, hogy akár szabadságát is megszakítja azért, hogy elutazhasson a rendezvényre.