Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Sebestyén Balázs fontolgatja, hogy felhagy a halfogyasztással

2021.04.20. 14:33
A Rádió 1 műsorvezetőjét is felkavarta a Netflix új dokumentumfilmje, amely a kereskedelmi halászatról szól. Sebestyén Balázs a közösségi oldalán reagált a látottakra.

Március végétől érhető el a Netflixen a kereskedelmi halászat káros hatásait bemutató Seaspiracy (A fenntartható halászat valódi arca) című dokumentumfilm. Sebestyén Balázs is végignézte, és úgy tűnik, nagyon megrázták a képsorok, illetve mindaz, amit a brit rendező, Ali Tabirizi üzenni próbál az alkotásával. Állítja, ezek után azt is fontolóra veszi, hogy felhagyjon a halfogyasztással. 

Elképesztő méretű pusztítás zajlik, amiről az emberek szinte semmit nem tudnak! Azt hiszem, aki végignézi, átgondolja, ahogy én is, hogy csökkentse vagy akár teljesen felhagyjon a halfogyasztással! Ez az egyetlen út van ugyanis, ha nem akarjuk, hogy körülbelül 20 év múlva üresek legyenek az óceánjaink! És a halott tengereknek halott bolygó az eredménye! Hogy miért, azt is nagyon érthetően levezetik a filmben! Borzasztóan szomorú a helyzet, de talán még nem késő felébredni!

– írja bejegyzésében a rádiós, aki nagyon durvának és felkavarónak tartja a látottakat. 

Ahogy korábban az Index is megírta, Ali Tabrizi brit filmrendezőt a bálnák szeretete indította el, hogy utánajárjon a japán partok nyílt vizein zajló illegális bálnavadászat miértjeinek, illetve a műanyagszennyezés tengeri élőlényekre gyakorolt hatásainak. Talán maga sem gondolta, hogy munkája során egy világméretű korrupció történetét hozza felszínre. Arra következtetett, hogy a halászat mögött legalább akkora szervek képviseltetik magukat, mint a droghálózatoknál vagy az embercsempészeknél, sőt ezek sokszor összefüggésben állnak egymással. 

A film rávilágít arra, hogy a kereskedelmi halászat által rengeteg állatot ölnek le, közülük sokat feleslegesen, nem beszélve arról, hogy az iparág környezetszennyező hatása is brutális. A rendező a halállomány ritkításának káros, visszafordíthatatlan következményeire is rámutat, keresve a választ, hogy létezik-e egyáltalán fenntartható halászat. A filmről részletesen itt írtunk