Kásler Miklós szerint Magyarországon nincs olyan beteg, akit ne láttak volna el
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az egészségügyi rendszer összességében bírja a terhelést – jelentette ki Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter a koronavírus-járvány kezeléséről. A politikus a Magyar Nemzetnek adott interjúban elismerte, volt olyan pillanat, amikor egyes kórházakban megteltek az ágyak, de hozzátette, hogy olyankor azonnal átszállították a betegeket egy másik kórházba, ahol volt előkészített üres ágy.
Nem tudok egyetlenegy betegről sem, akit ne láttunk volna el
– mondta az Emmi vezetője, aki a második hullámban azt rendelte el, hogy a kórházi ágyak negyven százalékát készítsék fel a fertőzött betegek kezelésére, és hét százalékát az intenzív ellátásra. Ennek a negyven százaléknak körülbelül a felén kezelnek jelenleg betegeket, viszont lényegesen magasabb az intenzív osztályok terheltsége. Az infektológiai osztályokon, ahol a középsúlyos betegek fekszenek, eszközökből, műszerekből és lélegeztetőgépekből is nagyok a tartalékok – állította a szakpolitikus, aki szerint a legnagyobb kihívás most az, hogy az orvosok és a nővérek – miután egy éve folyamatos készültségi állapotban vannak – elfáradtak, főleg lelkileg.
A miniszter beszélt arról is, hogy az egészségügyi dolgozók oltása után az ő fertőződésük gyakorlatilag megszűnt. Azok számára, akik elkapják a koronavírust, jelenleg az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy
az érfal gyulladása által okozott trombózis a test összes szervében előfordulhat, ezért maradhatnak a felgyógyultaknak szövődményei.
A poszt-Covid-szindróma kezelési irányelveit a szakmai kollégium és az érintett országos intézetek összeállították, most vagyunk abban a fázisban, hogy ki kell építeni a megfelelő struktúrát – tette hozzá.
Kásler Miklós először beszélt a vírus reprodukciós rátáját jelző R-számról, amely azt mutatja, hány embert fertőzhet meg egy beteg. A járványügyi szakértők szerint az R-számnak 1 alatt kell lennie ahhoz, hogy az új esetek száma csökkenni kezdjen.
Ez a szám novemberben 0,71 százalék volt, a brit mutáns terjedésével 1,34 százalékra ment fel, ekkor robbant be a fertőzöttek száma. Mostanra sikerült visszavinni 0,7 környékére. Ebben benne volt a március 8-i szigorítás és az oltások hatása is
– fejtette ki a miniszter, aki szerint az oltások jelentős felgyorsítása a legnagyobb remény arra, hogy csökkenjen a napi halálozások száma, ami egyelőre 2-3 héttel követi a fertőzöttek számának mérséklődését.