Palkovics László: Jövő héten aláírjuk a szerződést a Fudan Egyetemről
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
A Budapest Diákvárost és a Fudan Egyetem kampuszát is meg kívánjuk építeni, mindig is így terveztük – mondta Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az innovációs és technológiai miniszter, aki immár kormánybiztosként irányítja a projekteket, felidézte, hogy 2017-ben kidolgoztak egy 220 milliárd forintos országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési tervet, ennek részeként Budapesten, a nagy egyetemi központok közelében egy nagy kollégiumi komplexumot terveztek. Hozzáfűzte: a Fudan Egyetem mellett lesz a kollégiumi rész, egy központi közösségi tér, valamint az egyetemi funkcióhoz kapcsolódó háttérintézmények, például kutatóhelyek is épülnek. A beruházásra kiszemelt terület most nagyobb részben állami tulajdonban van.
Karácsony Gergely: Ki látott már 500 milliárdos ékszert?
Szerinte ha a kormány tárgyalni akar a Fudan Egyetem budapesti campusáról, akkor hozza nyilvánosságra az arról szóló határozatokat.
Arra a felvetésre, hogy ideológiai alapú lehet a kínai egyetem budapesti működése, úgy válaszolt, hogy minden kínai egyetem chartájában benne van, hogy a kommunista pártot szolgálja.
A Fudan Egyetem nem azért a világon a 34. legjobb, mert ez van a chartájában, hanem mert világszínvonalú képzést nyújt. Nem hiszem, hogy bármilyen ideológiai ügyek miatt lett ilyen. Ennek a lényeghez semmi köze, ez egy politikai ügy - közölte.
A miniszter szerint Kínának azért érdeke ez a projekt, mert ez a kampusz Európában lesz, az európai egyetemi közösség része lesz. Magyarországon magánegyetemként lesz bejegyezve, és magyar egyetem lesz, amely magyar, európai diplomát ad ki. Európában több országban van kínai egyetem, és van most is kínai egyetem Magyarországon, négy Konfuciusz Intézet működik, és a Metropolitan Egyetem 75 százalékos tulajdonosa is kínai.
Az új egyetemen a képzések három nagy csoportba tartoznak: lesz gazdálkodástudományi, műszaki képzés és orvostudományi képzés is. Összesen 520 ezer négyzetméteren működik majd az egyetem, 7-8 ezer hallgatója és ötszáz oktatója lesz. Az oktatás alapvetően angol nyelven zajlik majd, de lesz kínai és magyar képzés is.
Tandíjas lesz a képzés, de a kiemelkedően tanuló diákok tanulását különböző – kínai, magyar, vállalati, egyetemi – ösztöndíjakkal támogatják majd. Palkovics megjegyezte:
az államközi szerződést a jövő héten kötik meg.
A felsőoktatási modellváltásról a miniszter elmondta, hogy augusztus 1-jétől 21 intézmény működik majd alapítványi formában. Szerinte az egyetemek működési környezete rugalmasabbá válik, nem kell alkalmazkodni az állam szabályaihoz.