Szervác, Imola
12 °C
16 °C

Túl kevés nőről neveztek el utcát a II. kerület szerint

2021.04.27. 15:04
A női egyenjogúság évtizedes témáját húzta elő Őrsi Gergely polgármester.

Változást szeretne elérni Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a budai városrész személyekről elnevezett utcaneveiben. Véleménye szerint a meglévő női és férfi utcanevek aránya nem megfelelő, hiszen Budapesten a valós személyek neveit viselő utcanevek 89 százalékát férfiakról és csak 11 százalékát nevezték el nőkről. Annak érdekében, hogy a női egyenjogúságot az utcanév táblák is tükrözhessék, február végén felhívást tettek közzé, melyben négy névtelen közterület elnevezéséhez kértek javaslatokat. 

A beérkezett jelzések összesítése alapján Szabó Magda, Psota Irén, Komlós Juci és Solt Ottilia neveit viselhetik a II. kerületi közterületek Budán.

A vonatkozó fővárosi önkormányzati rendelet szerint személyről a halála után 5 évvel lehet közterületet elnevezni (ez alól csak Budapest díszpolgárai esetében térhet el a döntéshozó). Az érintett kerületek véleményének kikérése után  a személyről elnevezendő közterületről a fővárosi közgyűlés dönt. 

A II. kerület esetében a Főváros jóváhagyását követően az alábbi neveket kell majd megtanulni:

  • A Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordítóra emlékeztet majd a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu park között a Szabó Magda sétány 
  • A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő emlékét őrzi a Fő utca 59-61. és a Bem rakpart között a Psota Irén utca 
  • A Nemzet Színésze, Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész alakításait idézheti majd a Józsefhegyi utca 26. és 28/a között a Komlós Juci köz
  • A Beszélő című illegálisan működő ellenzéki lap alapítójának, a szociológus, rendszerváltó politikus korát és szerepvállalását idézheti a Frankel Leó út 47. és 80. számok, valamint a Harcsa utca között a Solt Ottilia tér 

Ezt megelőzően még az előző polgármester, Láng Zsolt idején neveztek el közterületet. Akkor Bibó István jogász, történész, politikai gondolkodóról a Bimbó út 35 és 37. szám között egy parkot, a Margit híd budai hídfőjénél pedig Gyóni Géza magyar költőről egy teret.