Közeleg a korrupción ért fideszes Boldog István pere, már az időpont is megvan
Kiderült Boldog István fideszes országgyűlési képviselő perének időpontja, két hónapon belül előkészítő ülést tartanak.
A Telex kérdésére a Fővárosi Törvényszék múlt hónapban még úgy válaszolt:
Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Fővárosi Törvényszék kitűzte az előkészítő ülés időpontját, azonban a dátumról csak a későbbiekben tudunk felvilágosítást adni, mivel az idézések kézbesítése még folyamatban van.
Azóta azonban Novák Péter, az ügyben érintett egyik vádlott védője kijelölt egy pontos dátumot is. Eszerint Boldog István ügyének előkészítő ülését
június 30-án, reggel 8:30-kor tartják a Fővárosi Törvényszéken.
A lap információi szerint a törvényszék minden vádlottat erre az időpontra idézett be.
Boldog Istvánra hat év letöltendő börtönt, ötmilliós pénzbüntetést, 6,6 millió forint értékű vagyonelkobzást és öt év közügyektől eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség. A kormánypárti országgyűlési képviselő és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot.
A politikus januárban „politikai kampánynak” nevezte az ügyet, és tagadta a vele kapcsolatos állításokat.