500 alá csökkent tavaly a közutakon elhunytak száma

2021.05.11. 12:38

Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma – közölte Schanda Tamás kedden az MTI szerint.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy egyetlen ember se veszítse életét közúti balesetben.

Kifejtette továbbá, hogy a kormány elkötelezett az úthálózat fejlesztése mellett. Az egyik fő célkitűzésük az,

hogy bármelyik magyarországi településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz.

Az elmúlt öt évben ez az elvárás a települések fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült. 2025-re pedig a hazai települések háromnegyedére, tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben lesz egy négysávos úthoz – fogalmazott az államtitkár.

Ismertette, a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű útprogram összegezi. Ennek a jelentős forrásmennyiségnek a nagyobbik részét a magyar emberek munkájának köszönhetően a hazai költségvetésből tudják fedezni.

Az a cél, hogy az évtized közepére Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata megközelítse a végleges kiépítés szintjét, 2025-re minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig gyorsforgalmi utakon lehessen majd autózni – mondta Schanda Tamás.

Megjegyezte, az autópályákon, autóutakon nemcsak gyorsabb és kényelmesebb a közlekedés, hanem biztonságosabb is, a gyorsütemű hálózatfejlesztés eredményei a javuló baleseti statisztikákban is megmutatkozhatnak majd.

Az államtitkár bejelentette, hogy az idén a 83-as és 834-es főutak csomópontjában lévő pápai körforgalom lett az év körforgalma.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közlekedésbiztonsági tagozata szervezésében megvalósult kiírásban a szakmai munkacsoport tíz körforgalmat jelölt, közülük közönségszavazással választották ki a győztest, amely a leadott szavazatok felét kapta – mondta az ITM államtitkára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

4 órája

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.

13 perce

  • Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.

1 órája

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

6 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

12 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.

3 órája

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.

március 22., 20:09

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42