Dagad a halasztható műtétek körüli botrány

GettyImages-1223646623
2021.05.12. 06:01 Módosítva: 2021.05.12. 16:17
„Mintha magadnak kellene megvenni az operációhoz szükséges szikét”, „Aki pár tízezer forintból él, az nem lesz megműtve?” – ilyen és ehhez hasonló vélemények gyűltek össze Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter posztja alatt, amelyben bejelentette, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki elektív, vagyis halasztható beavatkozást vegyen igénybe.

A kormány az egészségügyi leterheltségre hivatkozva tavaly novemberben függesztette fel a halasztható műtéteket annak érdekében, hogy a lehető legtöbb energia jusson a koronavírusos betegekre.

Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter múlt hét pénteken azonban bejelentette, hogy május 13-tól újraindulhatnak ezek az elektív beavatkozások és rehabilitációs ellátások, de a felvétel kötelező eleme, hogy a beteg érvényes védettségi igazolvánnyal vagy a tervezett műtétet megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszt-eredménnyel, valamint aznap végzett negatív antigéngyorsteszttel rendelkezzen. Utóbbi, mint kiderült: önköltséges. 

A döntés hatalmas felháborodást váltott ki, Kásler Miklós Facebook-posztja alatt is elszabadultak az indulatok. Mutatjuk a legharsányabb véleményeket. 

  • „Csak nekem szúrja ki a szemem az, hogy magadnak kell állni a teszteket? Nem ezer forintos tételekről van szó. Aki pár tízezerből él, akár mert ápolásin vagy épp munkanélkülin van, de fizeti a tb-t, adózik, az akkor nem lesz megműtve? Attól, hogy nem sürgős a műtét, még életekről van szó! Jó, hogy nem már a labort is a betegnek kell állnia. Ilyenkor nem számít az emberélet, csak covidos ne legyen, minden másba bele lehet dögleni.”
  • „Aljas dolognak tartom! Ugyanis azok az emberek, akik nem oltatták be magukat, pontosan úgy fizették a járulékot, mint az oltottak! Ez megkülönböztetés a betegek között! Diszkrimináció, és nem fogadható el!”
  • „Gondolom, biztosítják a tesztet ingyen a betegek számára. Mert ha nem, az kb. olyan, mint ha azt mondanák, hogy aki operációra vár, az vegye meg a szikét és a szükséges eszközöket, hogy ellássák.”

Mint kiderült, Szél Bernadett is hasonló véleményen van. Az országgyűlési képviselő Facebook-oldalán közölte, hogy alapjogsértőnek tartja a műtétre várók fizetős tesztelését, ezért ombudsmanhoz fordult az ügyben. 

Egyes beavatkozásokra két évet kell várni

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) várólista-adatbázisa szerint a hónapokon át tartó halasztások miatt a várakozók száma és ezzel a várakozási idő is rendkívüli módon megnőtt mára.

  • Szaruhártyaműtétre 252 főnek lenne szüksége, a várakozási idő esetükben 832 nap, vagyis több mint két év.
  • Térdprotézisműtétre 7217 fő várakozik, a várakozási idő itt 511 nap, vagyis közel másfél év.
  • Csípőprotézis-műtétre valamivel kevesebben, 6003-an várakoznak, az átlagos várakozási idő esetükben 428 nap, azaz körülbelül 14 hónap.
  • Transzkatéteres szívbillentyű-beültetésre 316-an várakoznak, nekik 549 nappal, vagyis nagyjából másfél évvel kell számolniuk.
  • Mandulaműtétet 365-en szeretnének, a várakozási idő náluk 223 nap, vagyis több mint fél év.

(Borítókép: Műtét 2020. június 29-én Dordrecht városában, Hollandiában. Fotó: Robin Utrecht / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.

1 órája

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.

február 28., 12:23

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

8 órája

  • Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV

Új jeggyel rukkolt elő a BKV

A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

február 28., 11:18

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Belföld
Egy idős nőt élesztettek újra egy fővárosi uszodában

Egy idős nőt élesztettek újra egy fővárosi uszodában

A nő összeesett és hörgő hangot adott ki.

50 perce

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

7 órája